Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.
Noha tavaly csaknem huszonötezer látogatót vonzott a háromszéki fiatalok közkedvelt rendezvénye, idén nem szervezik meg a nyárbúcsúztató fesztivált. Az okokról a Sepsi Tabakó főszervezője beszélt a Székelyhonnak.
Közel jár már a kétszázhoz a székelyudvarhelyi készruhaiparból elbocsátott alkalmazottak száma. Helyzetük nem rózsás, ugyanis az új gyár indításával kapcsolatos remények szertefoszlani látszanak, és kevés a munkalehetőség a városban, illetve a környékén.
Százak gyújtottak gyertyát csütörtök este a hétfői balesetben elhunyt kézdiszéki motoros emlékére. Réthi Leventét, aki két gyermek édesapja, kiváló tűzoltó, és a motoros közösség megbecsült tagja volt, egy ittas autóvezető gázolta el.
Babakocsival egy kissé nehézkes még lejutni a felújított sepsiszentgyörgyi állomás tói piknikezőhelyre, a kerekesszékesek számára felszerelt lift pedig még nem működik, ám ezeket a hiányosságokat orvosolni fogja az önkormányzat.
Lassan minden készen áll a Csillag az égen-koncertre a csíksomlyói nyeregben. A Bagossy Brothers Company népzenével és -tánccal fűszerezett nagyszabású, szombaton 20 óra 30 perckor kezdődő produkciójára ingyenes a belépés.
Közlekedési baleset történt Székelyudvarhelyen csütörtök délután 17 óra körül, amelyben egy személyautó elütött egy kerékpárost, aki kórházba került.
Létfontosságú orvosi felszerelésekkel gazdagodott a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház újszülött intenzív osztálya. Az eszközök között a csecsemők sárgaságának szűrésére, hatékony kezelésére alkalmas berendezések is szerepelnek.
Lezárták a víz-bevezetést a Kis-Küküllőből Gyulakutánál, így a vízmű jelenleg csak belső tartalékaiból működik. A következő órákban fokozatosan leáll a vízellátás Dicsőszentmártonban, valamint a környező településeken.
Másodpercenként tíz köbméternyi vizet engednek ki a bözödújfalusi víztározóból, ezzel hígítják a magas sókoncentrációjú Kis-Küküllő vizét. Mindemellett a zeteváraljai víztározóból kiengedett víz egy részét is felhasználják.

Egy évvel a bányakatasztrófa után a parajdi árusok közül sokan már feladták, bezárták a boltokat. De van, aki még kitart.
Meghalt Radu Stroe volt belügyminiszter – közölte csütörtökön Facebook-oldalán a Nemzeti Liberális Párt.
Június 16-tól kezdve Csíkszeredában is igényelhetik a számos előnnyel járó elektronikus személyi igazolványt. Az online előjegyzés kizárólag a belügyminisztérium platformján lesz lehetséges ezután.
Az anyaországi Az Utazó magazin olvasói pár éve erdélyi éttermekre, szálláshelyekre is szavazhatnak. A voksok alapján kialakult legutóbbi rangsort a minap hozták nyilvánosságra, szakértő véleményét is kikértük.
Az egyik telefonszolgáltató fontos figyelmeztetést adott ki ügyfelei számára. Ennek oka, hogy az egyre összetettebb digitális világban a csalások és kibertámadások valós fenyegetést jelenthetnek.
Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóját Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén június 14-én, szombaton.
Tudnivalók a gördülékeny közlekedésről, parkolásról és a csíksomlyói nyeregbe való kijutásról a Bagossy Brothers Company szombati koncertjére.
A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.