Gőzerővel készülnek a szervezők a június 20-22-e között megtartandó Székely Vágtára: helyrehozzák, ami elromlott, csinosítják, alakítják a helyszínt, hogy komfortos legyen a versenyzőknek és a nézőknek is.
Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” (csekély összegű) kártérítés azon Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.
Előbb a Korond-patak földfelszíni eltűnése számított a sóvidék leglátványosabb történésének, aztán megjelentek a bányafelszíni lyukak, majd nőttek és nőttek – határon innen és túl szinte mindenkit ez foglalkoztatott.
Mivel a Bagossy Brothers Company: Csillag az égen koncertjének szolgál helyszínéül a csíksomlyói nyereg, ezért újból „medvementesítik” a helyszínt, ahogy a csíksomlyói búcsú előtt is tették.
Petíciót indítottak Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnázium és az örmény templom közötti fák tervezett kivágása ellen. A polgármester szerint ez alaptalan: lesznek ugyan fák kivágva, de nem ott, és közel tízszer többet ültetnek a kivágottak helyett.
Egyszerre édes és savanykás ez a leves. Aki szereti nyáron beiktatni a menübe a friss, üde gyümölcslevest, azoknak ajánlom ezt a rebarbarás kombinációt, hiszen most van szezonja.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek június 10-én egy 43 éves férfit, aki két éven át kényszerített szexuális viszonyra két kislányt, az anyjuk tudtával. Utóbbit bűnrészességgel gyanúsítják, ő is előzetesben van.
Ha egy magyar diák idén azt mondja, hogy jól sikerült a román érettségije, az azt jelenti, hogy elég jól beszéli a többség nyelvét. Az idei tételek pont erről szóltak: mennyire értik és tudják használni a román nyelvet a magyar diákok.
Miután a közelmúltban AUR-os provokátorok zaklatták a háromszéki polgármesteri hivatalokat, és botrányos fellépéseikről videókat is posztoltak, pénteken délelőtt halálos fenyegetést kaptak a szentgyörgyi városháza dolgozói.
Gőzerővel készülnek a szervezők a június 20–22. között megtartandó Székely Vágtára: helyrehozzák, ami elromlott, csinosítják, alakítják a helyszínt, hogy komfortos legyen a versenyzőknek és a nézőknek is.

Egy évvel a bányakatasztrófa után a parajdi árusok közül sokan már feladták, bezárták a boltokat. De van, aki még kitart.
Súlyos sérülésekkel kórházba került egy 15 éves, nyolcadik osztályt befejező diáklány, miután péntek délután kiugrott egy lupényi iskola második emeleti ablakából.
Továbbra is kritikus a helyzet a parajdi bányakatasztrófa miatt sóval szennyezett Kis-Küküllő vízgyűjtő területén, az illetékes hatóságok sürgősségi intézkedéseket hoznak a lakosság védelme és vízellátása érdekében – közölte pénteken a prefektúra.
A Korond-patak, a Szováta-patak és a Kis-Küküllő-folyó különböző pontjain végzett méréseket csütörtökön dr. Máthé István, a Sapientia egyetem csíkszeredai karának oktatója. Eredményeit és érdekes tapasztalatait a Székelyhonnal is megosztotta.
Két napirendi pont és több fontos téma került megvitatásra a baróti önkormányzat ülésén. A képviselő-testület többek között 1,5 millió lejes hitelfelvételről döntött, de szó esett az árvízkárokról, valamint az újra aktuálissá vált medvegondokról is.
Pünkösd szombatján, a csíksomlyói pünkösdi búcsús szentmisét követően jótékonysági előadásra várták az érdeklődőket Csíkszeredában. Az eseményen egybefonódott a színház, a zene, a közösség ereje.
Jól látszott, hogy nagy erőkkel dolgozott a kivitelező pénteken a parajdi sóbányánál lévő lezárt veszélyzónában, ugyanakkor precíz szeizmológiai mérések is zajlottak.
Bizonytalan ideig vezetékes víz nélkül maradnak a dicsőszentmártoniak és a környékbeli települések lakói. Pénteken egy újabb település, Küküllőszéplak is központosított segítséget kért. Az illetékesek keresik a megoldásokat.