Több hónapja várnak a belügyminisztérium jóváhagyására Csíkszentsimonban, hogy elkezdhesse működését az első községi személyi nyilvántartó iroda Csíkszéken. Hiába van meg minden felszereltség, ennek hiányában nem tehetnek semmit.
Lezajlott a hatodik sepsiszentgyörgyi Design Week szakmai programja, de még egy hétig látogatható a dohánygyárban a kiállítás, amelyen számtalan formatervező vonultatja fel bútorait, ruháit, ékszereit, grafikáit.
Földrengés rázta meg hétfő reggel Vrancea megyét, a 3,1-es erősségű földmozgást 140 kilométeres mélységben észlelték. Az epicentrum Focșani közelében volt, alig 80 kilométerre Sepsiszentgyörgy térségétől.
Elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek Székelyudvarhelyen október 18-án, szombaton 10 és 17 óra között – értesít a polgármesteri hivatal.
Indítsuk a hetet egy könnyed, gyorsan elkészíthető salátával.
Előfordulnak ugyan időnként problémák a feldolgozás során, de alapvetően országos viszonylatban is jó minőségűek a nem állati eredetű élelmiszerek Hargita megyében. A szakhatóság megyei vezetője azt is elmondta, mi a magyarázata ennek.
Nem mindennapi módon ülték meg a lovat az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület tagjai, akik a Csíkszentsimoni Gazdanapon mutatták be a trükklovaglás fortélyait vasárnap. Az akrobatikus mutatványokhoz lónak és lovasának figyelmesen össze kell dolgoznia.
Alapos pusztítást végzett a tűz vasárnap délután egy dedrádi lakóházban, amelynek nemcsak a tetőzete égett le teljesen, hanem a felső szintjén is hatalmas a kár.
Számos országban kötelező az iskolai elsősegély-oktatás, hogy mindenki megtanulja az életmentés alapjait. Romániában ez nem része a tantervnek, de az iskolai dolgozóknak elvileg kötelező elsajátítani. Maros megyében is várják a jelentkezőket.
Két halálos áldozatot követelő baleset történt vasárnap délután az 1C jelzésű országúton, a Kolozs megyei Kackó közelében.
Több mint négyezer jelölés feldolgozását követően megszületett a Best of Sepsi döntős listája. A hétköznapi hősök között vannak visszatérő jelöltek, valamint olyanok is, akiket ismerőseik ajánlásai emeltek a figyelem középpontjába.

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
Ellenőrzéseket rendel el a magánkórházaknál Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Bár még javában tart az ősz, az elmúlt hetek éjszakái során már több helyen is mértek 0 Celsius-fok alatti hőmérsékletet. A Kovászna megyei vízszolgáltató a fagy elleni védekezésre szólítja fel a fogyasztókat.
Ötvenezer lejjel károsított meg egy Suceava megyei nőt egy csaló, aki felhívta és rábeszélte, hogy vegyen fel egy bankkölcsönt, majd utalja át neki a pénz. Az illető azt hitette el a nővel, valójában így kerülheti el, hogy ellopják a pénzét.
A romániaiak közel fele – 48 százaléka – ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának vasárnap ismertetett eredményeiből.
Vasárnaptól az Európai Unió országai fokozatosan bevezetik az új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES), amely az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgál – közölte a határrendészet.
A romániai kis- és középvállalkozások (kkv) 73 százaléka állítja, hogy már használja a mesterséges intelligenciát, de csak 22 százalék teszi ezt „nagyüzemben”, ami elmarad a regionális átlagtól az AI Chamber által közzétett elemzés adatai szerint.
Több ezer lej értékben szabtak ki bírságot a rendőrök vasárnapra virradóra Dicsőszentmártonban, miután szerencsejáték-termeket, vendéglátó- és szórakozóhelyeket ellenőriztek.