Vasárnap az U 19-es Teremlabdarúgó Elit Liga Déván rendezett bronzmérkőzésén a Kézdivásárhelyi SE ben tudta felülmúlni a Karácsonkői ACS Futsal csapatát, a negyedik helyen végezve a legjobbak tornáján.
Átadták Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégium új elemi iskoláját és egy másik modern intézményt, amely az idősellátásban jelent áttörést. Mindkét épület avatóját megtisztelte jelenlétével Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke.
Kétszeresen, sőt háromszorosan is örvendetes nap május 28-a Sepsiszentgyörgy magyar közössége számára: átadtak a Református Kollégium új elemi iskoláját és egy másik modern intézményt, mely az idősellátásban jelent áttörést, mivel azoknak is otthona lehet, akiket máshová már nem fogadnak be. Mindkét beruházás a magyar kormány jelentős anyagi támogatásával és az Erdélyi Református Egyházkerület hozzájárulásával valósult meg, utóbbi felügyelete alatt fognak működni. A harmadik ok az ünneplésre, hogy erdély
Összesen hat személy érintett a vasárnap délutáni ákosfalvi balesetben, amely során két autó ütközött össze. Két sérült benn is ragadt a járműben, akiket ki kell szabadítani.
A magyarok békességre vágynak a családban és a közéletben, békességre Székelyföldön, Magyarországon, Európában, ezt a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni – hangoztatta Novák Katalin vasárnap Sepsiszentgyörgyön.
Az űrkutatás képezi napjainkban a világgazdaság alapját Ferencz Orsolya, Magyarország űrkutatásért felelős miniszteri biztosa szerint, aki Udvarhelyen tartott előadást. Beszélt a Hold gyarmatosításáról, űrbányászatról, a Föld bioszférájának megőrzéséről.
Május 29-én, hétfőn 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermi stúdiójában a Nem akarok: Nemes Nagy Ágnes 100 című koncertszínházi előadáson vehetnek részt az érdeklődők.
A héten írtuk, hogy Futásfalván egy medve rendszeresen bejár (egyesek szerint be is költözött) az egyik elhagyott portára. A falutól légvonalban öt kilométerre van a csernátoni Kovács panzió, amelynek gazdasági udvarát az éjszaka látogatta meg a bundás.
A hét elején írtuk, hogy Futásfalván a medve rendszeresen bejár (egyesek szerint be is költözött) az egyik elhagyott portára. A falutól légvonalban 5 kilométerre esik a csernátoni Kovács panzió, amelyet az elmúlt éjszak a látogatott meg – feltehetőleg nem ugyanaz – a bundás.
Mindenkinek mást és mást jelent a csíksomlyói zarándoklat, de a cél közös: eljutni a nyeregbe, meghallgatni az ünnep szónokát, és abból valamit hazavinni lélekben. Fotóink segítségével újból felidézheti a búcsú hangulatát.
A kormány előkészítette a tanügyi alkalmazottak jövedelmének növeléséről szóló sürgősségi rendelet tervezetét – írja az Agerpres hírügynökség a kormányszóvivő vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra hivatkozva.

Vastag kőfalak, lőrések és gyilokjáró veszik körül Csíkkarcfalva község templomát, amely nemcsak az imádságra, hanem a védekezésre is készült.
Ideiglenesen, Ferenc pápa látogatásának idejére födték be 2019-ben a csíksomlyói nyeregben a Hármashalom oltár előtti pódiumot, ami végül pár évig ottmaradt, ám 2023-ban ismét régi formájában pompázik az oltár.
Balesetezett és autójába szorult vasárnap hajnalban egy férfi Gernyeszegen, akit a szászrégeni tűzoltóegység szabadított ki a megrongálódott járműből.
Karácsony és húsvét után a keresztény világ harmadik legfontosabb ünnepe pünkösd. A parajdi születésű, Marosvásárhelyen élő Barabás László néprajzkutatót kérdeztük arról, Székelyföldön milyen szokások kapcsolódnak hozzá.
Karácsony és húsvét után a keresztény világ harmadik legfontosabb ünnepe pünkösd, közismerten annak emlékére, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek alászállt az első tanítványokra. Időpontja „vándorló”, mindig a húsvétot követő ötvenedik napra esik, ami nem lehet hamarabb május 10-nél, sem később június 13-nál. A parajdi születésű (1947), Marosvásárhelyen élő Barabás László néprajzkutatót, főiskolai tanárt kérdeztük arról, Székelyföldön milyen szokások kapcsolódnak hozzá.
Több százezren zarándokoltak el idén is a csíksomlyói pünkösdi búcsúba, megtelt hívőkkel a szentmise alatt a Hármashalom-oltár és környéke. Újabb képriportunkban a búcsú arcait mutatjuk.
Az U 19-es Teremlabdarúgó Elit Liga Déván rendezett szombati elődöntő mérkőzésén a Kézdivásárhelyi SE kétgólos vezetés után maradt alul a hazai ACSAutobergamoval szemben.
Minden képhez egy kis szöveg – így meséljük el az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút. A legfontosabb eseményeket mutatjuk be az elmúlt napokból.