
A Kalonda-tetőn szervezik évről évre a község legnagyobb rendezvényét, a Szenes Napokat is. Archív felvétel
Fotó: Barabás Ákos
Első alkalommal rendeznek hagyományos, régi időket idéző nagyvásárt a Farkaslaka községhez tartozó Kalonda-tetőn május 11–12-én. A családbarát rendezvény célja összehozni az embereket, családokat, az árusokat és a vásárlókat.
2024. május 03., 15:002024. május 03., 15:00
Régi időket megidéző, mégis újdonságokat is hozó, hagyományőrző nagyvásárt rendeznek a Kalonda-tetőn május 11–12-én. A szervezők fő célja egy olyan esemény létrehozása, amely minden korosztálynak érdekes lehet, ennek érdekében gazdag kínálattal készülnek: a vásár mellett lesz lószépségverseny, de az érdeklődők a lovak fontosságáról is hallgathatnak előadást, emellett a kisebbeket állatsimogató, dinópark, pónibirodalom, népi ügyességi játékok, kézműves műhely, népművészeti kiállítás, lovaglási lehetőség, körhinta és kisvonat is várja – tudtuk meg a szervezőktől.
A vásár szombaton reggel 7 órától lesz látogatható. A belépő felnőtteknek 5 lejbe kerül, a lovak, marhák után darabonként 30 lejt, szamarak, borjúk, csikók, birkák esetében 20, míg kisebb állatok esetében 5-10 lejt kell fizetniük a gazdáknak.
Az esemény részletes programját ide kattintva olvashatja el.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
szóljon hozzá!