Ingyenes pék-cukrász szakmai képzést hirdet a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ, legújabb duális partnerével, a Diószegi Pékséggel együttműködésben. A tanfolyamot sikeres teljesítő jelentkezőket alkalmazni fogja a sepsiszentgyörgyi vállalat.
Nyitott kapukkal várják a pályaválasztás előtt állókat, a művészet titkai iránt érdeklődőket, valamint a színin zajló folyamatokra kíváncsiakat február 26. és március 3. között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.
A mentőautóknak minimum a 70–80 százaléka cserére szorul Hargita megyében, közülük sok túl van már a cserét előíró törvényben meghatározott futásteljesítmény felső határán is. Gyakran még az új mentőautókkal is problémák vannak.
A vakáció idejére új programmal várja a látogatókat a székelyudvarhelyi jégpálya, több nyílt pályás korcsolyázásra van lehetőség hétköznap és hétvégén egyaránt.
Kalandos út vezetett a cégalapításig Bencze Tivadar esetében. A gépészmérnöki diplomával rendelkező szakember a gazdasági élet több területén való próbálkozás után rájött, hogy a technika az, amihez igazán vonzódik, ez vezetett az Eurato megalapításához.
A hétvégén Besztercén jártak a Nagy Mózes Asztalitenisz Szakosztály sportolói az U15-ös, illetve U19-es korosztályok részére kiírt Román Kupa elnevezésű versenyen.
Százötven bírságot szabtak ki alig néhány óra alatt a járművezetőkre a Maros megyei közlekedésrendészek szombaton. Az ellenőrző akció során 17 vezetői engedélyt vontak be, többnyire gyorshajtás miatt.
Tűz ütött ki Kápolnásfalun egy lakóház tetőzetében vasárnap éjszaka, nem sokkal később egy tejtermékeket szállító teherautó is lángra kapott Rugonfalvánál – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Hat tonnányi cseppfolyósított gázt szállító tartálykocsi és két személyautó ütközött vasárnap este Balavásár és Kend között. A baleset környékét lezárták.
Öt erdélyi megyére kiterjedő, ködképződésre és jegesedésre figyelmeztető azonnali (nowcasting) előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Íme az újabb hóbort, amely túl nagy dózis esetén izzadást, szapora szívverést, hányingert és rosszullétet is okozhat. Ugyanakkor a rendszeres nikotin-bevitel függőség kialakulásához vezet, és az egészséget – többek között a fogakat – is károsítja.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
A vidéki lakcímmel rendelkező hadi- és politikai foglyok, valamint azok elsőfokú leszármazottai is igényelhetnek ingyenes parkolási bérletet Székelyudvarhelyen, ugyanakkor a mozgássérültekre sem vonatkozik az új pakolási rendszer.
Medve támadott meg egy 38 éves férfit Székelyvarságon vasárnap délután. Az áldozatot több harapással a testén szállították a székelyudvarhelyi kórházba.
Gyümölcstermesztés, zöldségtermesztés, háztáji gazdálkodás, dísznövénytermesztés, és hasonló témakörökben tartanak képzéseket a Gyergyóremetén csütörtökön induló tanfolyam keretében. A szervezők várják a jelentkezőket.
Elkezdődött a Bögöz községhez tartozó székelydobói kultúrotthon felújítása, miután sikeresen pályázott a helyi önkormányzat a szükséges anyagiak egy részére. A község több településén is hasonló munkálatokat terveznek.
Hosszú kényszerszünet után lehet folytatni Csíkmadarason az utcák felújítását, illetve a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítését, miután a kivitelezővel aláírt szerződések meghosszabbításának elmaradása nyomán indult perek befejeződtek.
Egy lépéssel közelebb kerültek a régóta tervezett balneológiai szakképző központ megvalósításához az üdülőtelepen, ahol a műszaki terv elkészítését követően rövidesen neki is láthanak az építkezésnek.
Az elmúlt 24 órában a rendőrök és a csendőrök összesen 4172 bevetésen vettek rész, 13 393 szabálysértést állapítottak meg, és mintegy 5,5 millió lej értékben szabtak ki bírságot – számolt be vasárnap a belügyminisztérium.