Megszűnik januártól az M0-s autóút általános díjmentessége – erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya a nol.hu értesülését az MTI-nek.
Az elmúlt három évben jegyzett legalacsonyabb értékre csökkent az üzemanyag ára, ami jó hír a sofőröknek, viszont a kőolajipari vállalatokat jövő évi költségvetésük módosítására kényszeríti.
Nem csupán a politikusok és a pártok, de az intézmények népszerűségére is hatással volt az, hogy Klaus Johannis, a jobbközép erők jelöltje meglepetésre megnyerte a novemberi államfőválasztást.
„Csupán” 13 900 lej Daniel ortodox pátriárka havi fizetése – tudatta közleményben a román ortodox egyház patriarchátusa annak kapcsán, hogy a médiában felröppent: az egyházfő több mint 20 ezer lejes állami apanázsban részesül.
Vida Ildikó feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője ellen – tájékoztatta a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének ügyvédje csütörtökön az MTI-t.
Jövőre is befagyasztva marad a közszférában dolgozók fizetése, nem kaphatnak étkezési utalványt, üdülési csekket vagy prémiumot, mint ahogyan a túlóráikat sem fizetik ki, cserében mindössze szabadnapokkal jutalmazhatók.
Az RMDSZ megdöbbentőnek és felháborítónak tartja, hogy Kovászna megye prefektusa ötezer lejesbírságot rótt ki a Magyar Polgári Pártra (MPP), amiért a párt által szervezett rendezvényen elénekelték a magyar himnuszt.
3600 darab petárdát próbált törvénytelenül értékesíteni kedden egy férfi Bodzafordulón. Tettenérés után eljárást indítottak ellene.
Az időjárás javulását jelzik előre a meteorológusok csütörtökre és péntekre, igaz, hogy az éjszakák hidegebbek lesznek, a csapadék viszont az ország legnagyobb részén megszűnik.
Tizenkét százalékot esett egyetlen hónap alatt a nagyobbik magyar kormánypárt támogatottsága a teljes népesség körében.
Pihenőnappá nyilvánította a Ponta-kormány a közszférában december 24-ét és 31-ét, így az itt dolgozók karácsonykor és szilveszterkor is csaknem egyhetes vakációnak örvendhetnek.
Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.
Házi őrizetben marad az erdő-visszaszolgáltatási ügyben korrupcióval gyanúsított sepsiszentgyörgyi Ördög András Lóránd bíró, miután a legfelsőbb bíróság elutasította a DNA 30 napos előzetes letartóztatására vonatkozó javaslatát.
Arra kérte szerdán a minisztereket Victor Ponta kormányfő, hogy megállás nélkül dolgozzanak a 2015-ös évi állami költségvetés tervezetén, hogy pénteken 10 óráig véglegesítsék azt, akkora ugyanis rendkívüli kormányülést hívott össze.
Valószínűleg februárban írja ki a licitet a következő tankönyvcsomag elkészítésére az oktatási minisztérium – jelentette be Remus Pricopie. A tárcavezető szerint erre csak azt követően kerülhet sor, hogy elfogadják az új jogszabályt.
Folyamatos, közvetlen párbeszéddel kell megelőzni a román–magyar kapcsolatok újbóli kiéleződését – jelentette ki Bogdan Aurescu román külügyminiszter egy televíziós interjúban, amelyet szerdán ismertettek a román lapok.
Románia harmadik legnagyobb bankja, a Banca Transilvania bejelentette szerdán, hogy megvásárolja a román bankpiac egyik kisebb szereplőjét, az osztrák Volksbank Romániát. A tranzakcióról szóló szerződést szerdán írták alá.
A Mikó-ügyre és az Új Jobboldal decemberi elsejei magyarellenes provokációira hívja fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háromszéki szervezete.
A román Legfelső Bírói Tanács (CSM) vizsgálati részlege kedden megállapította, hogy Victor Ponta miniszterelnök megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyét kommentálta.