Szijjártó Bukarestben: új lendületre van szükség a magyar-román kapcsolatban

Új lendületet kell adni a magyar-román együttműködésnek, hogy az egymás tiszteletén alapuljon, erőforrásként tekintsen a nemzeti közösségekre, és kiaknázza a gazdasági lehetőségeket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Kelemen felvetéseit a választási hatósággal értelmeztetné a Néppárt

A júniusi romániai önkormányzati választások lebonyolítását szabályozó törvény értelmezését kérte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a romániai Állandó Választási Hatóságtól – közölte pénteken Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei elnöke.

Kelemen felvetéseit a választási hatósággal értelmeztetné a Néppárt
2016. január 29., péntek

Ha gyanús az életkor, ellenőrizni kell

A nemzetközi gyermekvédelmi szervezet, az UNICEF felmérése szerint a romániai gyermekek már 11-12 évesen megkóstolják az alkoholt, s megpróbálnak cigarettázni is. Ehhez részben hozzájárul, hogy könnyen hozzáférhetnek a nagykorúsághoz kötött termékekhez.

Ha gyanús az életkor, ellenőrizni kell
Ha gyanús az életkor, ellenőrizni kell
2016. január 29., péntek

Ha gyanús az életkor, ellenőrizni kell

2016. január 29., péntek

Dohányzáskorlátozás kihirdetve

Kihirdette pénteken Klaus Johannis államfő a dohányzás korlátozására vonatkozó törvényt – adja hírül az Agerpres. A jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után 45 nappal lép hatályba.

Dohányzáskorlátozás kihirdetve
Dohányzáskorlátozás kihirdetve
2016. január 29., péntek

Dohányzáskorlátozás kihirdetve

2016. január 28., csütörtök

Hétfőig lehet leadni a gázolaj-támogatási kérelmet

Február elsejéig fogadják el az APIA kirendeltségek a 2015-ös év utolsó negyedévére vonatkozó gázolaj-támogatási kérelmeket – tájékoztatott Ovidiu Daniel Săvâşcă, az APIA Maros megyei kirendeltségének igazgatója.

Hétfőig lehet leadni a gázolaj-támogatási kérelmet
2016. január 28., csütörtök

Egyezség hiányában saját jelölteket állít a Néppárt

Kútba fulladtak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közötti tárgyalások, ennek következtében a néppárt önállóan vesz részt a júniusi önkormányzati választáson. Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt újabb tárgyalási fordulóban sem egyezett meg.

Egyezség hiányában saját jelölteket állít a Néppárt
2016. január 28., csütörtök

Kelemen a néppártiaknak: jöjjenek fel az RMDSZ listájára

Az RMDSZ a saját választási jelöltlistáira várja az Erdélyi Magyar Néppárt vele együttműködni kész jelöltjeit – jelentette be Kelemen Hunor, a szövetség elnöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón.

Kelemen a néppártiaknak: jöjjenek fel az RMDSZ listájára
2016. január 28., csütörtök

Délután is nyitva a RAR

Februártól a Román Autófelügyelet (RAR) kirendeltségei minden csütörtökön 8 és 20 óra között tartanak nyitva – tájékoztatott sajtóközleményében az intézmény.

Délután is nyitva a RAR
Délután is nyitva a RAR
2016. január 28., csütörtök

Délután is nyitva a RAR

2016. január 27., szerda

Tart az esetleges kétfordulós választásoktól Kelemen Hunor

Kelemen Hunor tart attól, hogy az elkövetkező hetekben módosítják a romániai választójogi törvényt, és kétfordulós önkormányzati választásokat tartanak júniusban. Az RMDSZ elnöke egy szerdai kolozsvári sajtóbeszélgetésen adott hangot aggodalmainak.

Tart az esetleges kétfordulós választásoktól Kelemen Hunor
2016. január 27., szerda

Az egységre kell törekednünk

Római katolikus plébánosként református templomban vett úrvacsorát. Munkája során arra törekszik, hogy Isten igéje szerint éljen. Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánossal beszélgettünk.

Az egységre kell törekednünk
Az egységre kell törekednünk
2016. január 27., szerda

Az egységre kell törekednünk

2016. január 26., kedd

Vizsgálatot kér Tanasă ellen Kis Péter

A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszékhez fordult Kis Péter Spanyolországban élő román állampolgár, aki erőszakra és gyűlöletre való bujtogatással vádolja a magyarság körében hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă bloggert.

Vizsgálatot kér Tanasă ellen Kis Péter
Spárgás felfújt | Repeta
Megnyitás

Spárgás felfújt | Repeta

A hazai spárgaszezon nagyjából májustól júniusig tart. Nagyon egészséges, ugyanis vitamin- és ásványianyag-tartalma meglehetősen magas, ezért érdemes minél több receptet kipróbálni vele.

2016. január 26., kedd

Romániának arra is futja, hogy Moldovát támogassa

Románia támogatja Moldova európai közeledését, és kész anyagi segítséget nyújtani számára, ha az új chișinăui kormány konkrét reformokkal bizonyítja európai elkötelezettségét – jelentette ki Dacian Cioloș miniszterelnök kedden Bukarestben.

Romániának arra is futja, hogy Moldovát támogassa
2016. január 26., kedd

Vásárlást vagy leszokást támogatnának?

Önámítás, hogy nikotintartalmú készítménnyel le lehet szokni a nikotinról – így a szakorvos. A szaktárcánál mégis másképp gondolkodnak, és a kedvezményes gyógyszerekéhez hasonló támogatást terveznek bevezetni e területen is.

Vásárlást vagy leszokást támogatnának?
2016. január 22., péntek

Márciustól fizetik a földalapú támogatást

Előnyben részesülnek azok a gazdák, akik november végéig nem kapták meg a támogatási előleget.

Márciustól fizetik a földalapú támogatást
2016. január 21., csütörtök

Melegházasságot ellenző aláírások: több is gyűlt, mint kellene

825 ezer aláírás gyűlt össze eddig Romániában annak az alkotmánymódosító törvénykezdeményezésnek a támogatására, amely alaptörvénybe iktatná, hogy „a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul”.

Melegházasságot ellenző aláírások: több is gyűlt, mint kellene
2016. január 20., szerda

Gyilkosok és áldozatok együtt koszorúznak

A forradalmár-igazolványokkal való üzérkedés nem csupán városi legenda, valós történet, amely a ’90-es években valóságos iparrá nőtte ki magát – állítja Hamar Alpár Benjámin, a marosvásárhelyi December 21. Mártírváros Egyesület elnöke.

Gyilkosok és áldozatok együtt koszorúznak
2016. január 20., szerda

Hamis a Nyugat-Európáról alkotott ideálkép

Sógor Csabával, a nyolc éve az Európai Parlamentben politizáló erdélyi EP-képviselővel a kisebbségi jogérvényesítésről, az egyre nyilvánvalóbb kettős mércéről, a migránsválságról és a keresztény hitről, mint lobbyerőről beszélgettünk.

Hamis a Nyugat-Európáról alkotott ideálkép
2016. január 20., szerda

Háziorvos az állatoknak is?

Az állatorvosi szakmát szabályozó törvénytervezet szakbizottsági vitája során számos újdonság jelentkezett, amelyek változást hozhatnak az állat-egészségügyi ellátás terén. Például itt is bevezetnék a háziorvosi ellátást.

Háziorvos az állatoknak is?
Háziorvos az állatoknak is?
2016. január 20., szerda

Háziorvos az állatoknak is?

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye