
Fotó: Veres Nándor
Folytatódott a vita arról, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem rendelkezik-e túl nagy befolyással, és milyen mértékben biztosított a magánélethez való jog, miután a kormány felhatalmazta a SRI-t, hogy súlyos bűncselekmények esetén részt vegyen a nyomozásban.
2016. március 14., 14:312016. március 14., 14:31
A román kormány pénteken fogadott el egy sürgősségi kormányrendeletet, amellyel úgy módosította a büntetőeljárást, hogy szétválasztotta a rendőrségi és titkosszolgálati lehallgatásokat. A szétválasztás azt jelenti, hogy a rendőrök és az ügyészek használhatják a titkosszolgálat felszerelését, a SRI dolgozói azonban már nem végezhetnek lehallgatásokat büntetőjogi eljárásokban. A módosítás azért vált szükségessé, mert a hírszerzés eddig végezhetett lehallgatásokat az ügyészek által indított büntetőeljárásokban is, aminek jogalapját hatálytalanította február közepén egy alkotmánybírósági döntés.
A Gândul.info hírportál hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányrendelet az elfogadás előtti változatához képest tartalmaz egy kiegészítést, amely lehetővé teszi a titkosszolgálatnak, hogy terrorista és nemzetbiztonsági bűncselekmények esetén részt vegyenek a büntetőeljárásban, lehallgatásokat és megfigyeléseket végezzenek.
A Hotnews.ro hírportál úgy értelmezte a rendeletet, hogy a kormány szélesebb hatáskört biztosított a belföldi hírszerzésnek, mint amekkorával rendelkezett az alkotmánybírósági döntés előtt. A portál felsorolja, hogy a nemzetbiztonsági kockázatok közé tartoznak egyebek mellett az alkotmányos rend elleni cselekedetek, a kémkedés, az árulás, az állammal szembeni ellenséges cselekedetek.
Mircea Marian újságíró közösségi oldalán egy bejegyzésben a jogállamiság elleni példátlan támadásnak nevezte, hogy a SRI nemzetbiztonsági és terrorista bűncselekmények esetén is nyomozást végezhet. Az újságíró szerint ez az egykori hírhedt Securitate kommunista titkosszolgálat „feltámasztását” jelenti. Az újságíró szerint nem az alkotmánybíróság döntését kell bírálni, hanem a SRI-nek azt a vágyát, hogy minél nagyobb befolyásra tegyen szert.
Ion Cristoiu újságíró az Evenimentul Zilei című újságban bírálta a kormány rendeletét. Úgy vélte, ez a megoldás nem oszlatja el a kételyeket, hogy a titkosszolgálat nem fér hozzá a továbbiakban is a rendőrök és az ügyészek által végzett lehallgatások tartalmához. Szerinte az alkotmánybíróság döntését akkor tartották volna tiszteletben, ha az ügyészség a saját felszerelését használná a gyanúsítottak megfigyelésére.
Dacian Cioloș miniszterelnök és Raluca Pruna igazságügyi miniszter is állást foglalt a vitában. Úgy vélik, hogy a SRI-nek eddig is joga volt részt venni a súlyos bűncselekmények felderítésében, és hangsúlyozták, hogy a SRI a lehallgatásokat csakis bírói felügyelet alatt végezheti. Cioloș szerint alaptalan a sajtó azon értelmezése, amely szerint a rendelet feltámasztja az egykori Securitatét.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!