Állásfoglalásban ítéli el a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium állami tulajdonba való visszahelyezését.
2014. december 15., 13:332014. december 15., 13:33
Az RMPSZ hétvégi, szovátai elnökségi ülésén elfogadott állásfoglalásban rámutatnak, a református egyház, gróf Mikó Imre és Háromszék népe által létrehozott tanintézet a történelem során kiváló embereket adott a magyar nemzetnek és az iskola ma is „az erdélyi magyar értelmiség utánpótlásának kiapadhatatlan forrását jelenti”.
Az RMPSZ elnöksége úgy látja, az épület 1948-as államosítása, a névváltoztatás ellenére a magyar köztudatból nem sikerült kitörölni a tanintézet református jellegét és ökumenikus szellemét, ezért is fogadták örömmel és megnyugvással azt a törvényt, amely visszaadta jogos tulajdonosának, az egyháznak a Református Székely Mikó Kollégium épületét. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöksége, úgy látja, a ploieşti-i táblabíróság november végi döntése nyomán történő visszaállamosítás az utóbbi időben felerősödött magyarellenesség legdurvább megnyilvánulásainak egyike.
Figyelmeztetnek: ez „olyan visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el, amelyek törést okozhatnak a magyar oktatásban, de az egész magyar közösség hátrányos helyzetét is még inkább kiemelik”.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Az elmúlt napokban az Egyesült Királyságban jártunk. Utazásunk során felfedeztük Anglia hangulatos kisvárosait, pezsgő egyetemi központját és nyüzsgő fővárosát.
A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat – jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Washingtonba utazik, ahol a tervek szerint tárgyalásokat folytat Donald Trump amerikai elnökkel. A látogatást Zelenszkij a Telegramon jelentette be, az amerikai elnökkel való telefonos egyeztetése után.
Sikerült igazán jó előrelépést elérni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.
Megérkezett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai háború rendezését szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be.
Nicușor Dan „viszonylag pesszimista” az ukrajnai háborúról szóló orosz-amerikai csúcstalálkozó kimenetelével kapcsolatban.
Az ukrajnai válság rendezése lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök pénteken esedékes tárgyalásainak központi témája Alaszkában – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója újságíróknak Moszkvában.
Nicușor Dan, Románia elnöke kedden bejelentette, hogy telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek elmondta, hogy „átfogó és tartós békére van szükség Ukrajnában”.
Donald Trump szövetségi ellenőrzés alá vonja Washington rendőrségének irányítását, és a Nemzeti Gárda egységeit vezényli a fővárosba a közbiztonság helyreállításának érdekben – az amerikai elnök ezt hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be.
szóljon hozzá!