Támogatás a külhoni magyarság levélben történő szavazásának

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) szervezetei támogatják a külhoni magyarság levélben történő szavazásának lehetőségét – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (fotó) a tanács hétfői, budapesti ülésének szünetében.

2012. október 08., 18:252012. október 08., 18:25

A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese ennek menetéről kifejtette: először nyilatkozni kell majd arról, hogy az érintett regisztrálja magát, vagy sem, és ezt követően kapja meg postafordultával a pártlistákat tartalmazó borítékot. „A diaszpóra magyarsága így minden bürokrácia nélkül, a lehető legkönnyebben leadhatja a szavazatait” – tette hozzá. Megjegyezte: a diaszpóra magyarságától nem várható el, hogy több száz, vagy ezer kilométert utazzon egy nagykövetségre szavazata leadása érdekében. „A 2014-ben felálló parlament már valóban az egyetemes magyarság parlamentje lesz, minden magyarnak a szavazata benne lesz, éljen bárhol a világon” – fogalmazott a kormányfő helyettese.

Semjén Zsolt elmondta: a testület támogatta a Julianus-programot, amelynek célja, hogy feltérképezzék a magyarsággal kapcsolatos értékeket, tárgyi emlékeket, épületeket, könyvtárakat, sírokat, emléktáblákat. Azt kérték, a diaszpóra szervezetei az adott területen működjenek ebben közre - jelezte a miniszterelnök-helyettes. Kiemelte, hogy ezekből az emlékekből kiállításokat szerveznek, az anyagi erőket pedig odaösszpontosítják, ahol élő közösség is van. A kormányfő helyettese kitért arra, hogy a nyugati magyarság legnagyobb problémája az volt, hogy ha lejárt az útlevele valakinek, akkor az állampolgárság megállapításához az egész bürokratikus folyamatot le kellett folytatni. Ezért egészen a harmincas évekig visszamenőleg átnézték az állampolgárság lemondásával kapcsolatos aktákat, és jövő év elejétől egy gombnyomással kideríthető lesz, hogy akinek az okmánya lejárt, magyar állampolgár-e vagy sem. Ha időközben nem mondott le arról, akkor minden bürokráciát leépítve megkaphatja az állampolgársági papírokat, útlevelét. „Így minden akadály elhárult az elől, hogy a nyugati magyarok is felvegyék a magyar állampolgárságot” – jelezte. Semjén közölte, hogy a tanácskozáson a kormány köszönetet mondott a diaszpóra magyarságának a kiállásáért a Magyarországot ért támadások kapcsán. Szólt arról is, hogy pozitív visszhangja volt a nemzeti regiszternek, és mint mondta, támogatják, hogy a nagyobb szervezeteknél az emigráció többedik generációja számára angol nyelvű szekciót hozzanak létre.

Beszámolt arról a tervről, hogy egyetemet végzett, az adott ország nyelvét beszélő fiatalokat szeretnének a nyugati diaszpóra területeire küldeni, hogy ott magyarul tanítsanak, és a képzettségüknek, érdeklődésüknek megfelelő témát oktassanak. Ezek a fiatalok egyfajta „társadalmi konzulként” rövid képzés után az ottani magyaroknak segítenének űrlapok kitöltésében, állampolgársági ügyintézésben. A Magyar Diaszpóra Tanács tavaly novemberben alakult. Alapító okirata szerint a diaszpórában élő magyarságnak – húsz évvel a rendszerváltoztatás után – végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában. A tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt, valamint megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés