Tabără szerint megakadályozható az élelmiszerárak megugrása

Valeriu Tabără mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter szombaton Vasluiban azt nyilatkozta, a hét elején túlzott mértékű, 8–10 százalékos áremelkedés következhet be az élelmiszereknél.

Szőcs Lóránt

2010. október 10., 19:122010. október 10., 19:12

•  Fotó: illusztráció Galéria

Fotó: illusztráció

Az Expo Zoo Agroind 2010 vásár megnyitóján Valeriu Tabără kihangsúlyozta, hogy az élelmiszerek ára nem szabadna az inflációnál nagyobb mértékben növekedjen. „Túloztam a feltételezett áremelés bejelentésekor, jelenleg elemezzük a minisztériumban az összes árat. Nagyon sok árcsökkentési tartalék létezik. Nem hiszem, hogy az élelmiszerek ára az inflációnál nagyobb mértékben növekedhet. Semmikép sem történhet egy 30–40 százalékos emelkedés, ahogy azt sokan mondják. Szó sem lehet erről, legfeljebb 5 százalékos áremelkedésre számíthatunk” – jelentette ki Valeriu Tabără. A mezőgazdasági miniszter leszögezte, az állam közbelép, ha a helyzet megköveteli ezt, megakadályozzák az árak mesterséges emelését.

„Léteznek állami intézmények, amelyeknek figyelniük kell az árak mesterséges emelését. Mi több, vannak tartalékaink, úgyhogy közbeléphetünk és kiigazíthatjuk az ilyen gondokat. Én a kistermelőkre alapozok, akiket eddig nem támogattunk megfelelő mértékben, hogy jelen lehessenek a piacon. Ha egyesek monopolhelyzetet akarnak kialakítani, és túl nagy árakat állapítanak meg, megtaláljuk a módját, hogy olyan alternatívákkal érkezzünk a piacra miáltal nyomást gyakorolunk rájuk, hogy az árak ne szökjenek az egekig” – fejtette ki Valeriu Tabără.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Dróntámadások miatt figyelmeztették RO-Alerttel Tulcea és Galac megye lakosságát

Oroszország keddre virradóra újabb dróntámadásokat intézett Ukrajna ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea és Galac megye lakosságát drónok vagy dróndarabok becsapódásának veszélyére.

Dróntámadások miatt figyelmeztették RO-Alerttel Tulcea és Galac megye lakosságát
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Lehűlés és fagy várható Székelyföldön – viharos szél és havazás az ország több régiójában

Szélre, hóviharokra és jegesedésre vonatkozó figyelmeztetést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Bár a riasztás elsősorban az ország déli és délkeleti részeit érinti, Székelyföldön is fagyos időjárás lesz a hét második felében.

Lehűlés és fagy várható Székelyföldön – viharos szél és havazás az ország több régiójában
2025. december 23., kedd

CSM-referendum: levélben szavazhatnak a bírák és ügyészek

A tervek szerint levélben fognak szavazni a bírák és ügyészek az államfő által a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsról (CSM) kezdeményezett referendumon – közölték az elnöki hivatal illetékesei.

CSM-referendum: levélben szavazhatnak a bírák és ügyészek
2025. december 23., kedd

Ez kell ahhoz, hogy a minimálbér jövő évi emelését is el lehessen fogadni

Közzétették hétfő este a pénzügyminisztérium honlapján a jövő évi költségvetés elfogadásához szükséges és egyéb stratégiai intézkedéseket tartalmazó úgynevezett salátarendelet tervezetét.

Ez kell ahhoz, hogy a minimálbér jövő évi emelését is el lehessen fogadni
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Kijött az első előzetes Christopher Nolan Odüsszeia-filmjéhez

Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.

Kijött az első előzetes Christopher Nolan Odüsszeia-filmjéhez
2025. december 22., hétfő

Lemondott Daniel David tanügyminiszter

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.

Lemondott Daniel David tanügyminiszter
Lemondott Daniel David tanügyminiszter
2025. december 22., hétfő

Lemondott Daniel David tanügyminiszter

2025. december 22., hétfő

Ne érjen meglepetésként: ez fog történni a nyugdíjakkal 2026-ban

Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.

Ne érjen meglepetésként: ez fog történni a nyugdíjakkal 2026-ban
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
2025. december 22., hétfő

Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző

74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.

Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző
Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző
2025. december 22., hétfő

Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző

2025. december 22., hétfő

Új úti cél: Varsóba indul járat a brassói repülőtérről

Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.

Új úti cél: Varsóba indul járat a brassói repülőtérről
Hirdetés