
Fotó: Kristály Lehel
A magyar Országgyűlés Felsőházának tanácstermében tanácskozott pénteken a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amelynek a küldöttei határozatban kérték fel a magyar kormányt és a magyar állam intézményeit, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák Székelyföld autonómiatörekvéseit a nemzetközi fórumokon. A Budapesten tartott tanácskozás célja az SZNT autonómiatörekvéseinek az anyaországi népszerűsítése volt.
2010. november 19., 21:532010. november 19., 21:53
2010. november 21., 14:042010. november 21., 14:04
A székely zászló lobogott pénteken Budapesten az Országgyűlés épületén, amelyről Kövér László házelnök, a rendezvény házigazdája kijelentette, hogy a találkozó miatt szimbolikusan is elmondható, hogy a Parlament nem csupán az ország, hanem a nemzet háza is. A Felsőház tanácstermének patkó alakban elhelyezett üléseit nagyrészt népviseletbe öltözött székelyek foglalták el pénteken, mint egykor a múlt század elején. Ezért is határozta el budapesti tanácskozásán a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy kimondja a folytonosságot az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án Sepsiszentgyörgyön létrehozott SZNT között. Ugyanakkor felkérték a magyar kormányt és a magyar állam intézményeit, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák Székelyföld autonómiatörekvéseit a nemzetközi fórumokon, valamint a Magyarország és Románia közötti államközi kapcsolatokban. Emellett kérték, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a kapcsolattartásra a Székelyfölddel. Arra is felkérték a magyar és a román külügyminisztériumot, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a két ország közötti szerződésbe kerüljenek bele az Európa Tanács ajánlásainak az autonómiára, a regionalizációra vonatkozó rendelkezései, Székelyföld autonómiáját pedig nevesítsék.
Kövér László házelnök az ülés előtti sajtónyilatkozatában kitért arra, hogy a találkozót azért éppen ezen napon tartják, mert 1918-ban ekkor kezdeményezte Bethlen István későbbi miniszterelnök a korabeli SZNT megalakulását, s a tanács a bolsevista diktatúra bekövetkeztéig a felsőházi teremben ülésezett.
A tanácskozás előtt a küldöttek a Szentegyházi Gyermekfilharmónia székely ruhába öltözött tagjaival együtt elénekelték a Parlament lépcsőjén a magyar, majd a székely himnuszt.
Izsák Balázs SZNT-elnök a tanácskozáson elmondott beszédében kijelentette, hogy Székelyföld ma olyan kulturális örökséget őriz, amely a magyar nemzet egészének közkincse. „Ezért céljaink nem csak a székelyek megmaradását szolgálják, de az egész magyarság javát is” – hangoztatta. Izsák nem adott igazat azoknak, akik a székely autonómiatörekvések kifulladását jósolják, de azoknak sem, akik szerint ezek a törekvések elveszítették volna időszerűségüket.
A tanácskozáson Kövér László megígérte, hogy az erdélyi magyarság autonómiatörekvésében mindig számíthat a magyar Országgyűlés erkölcsi és politikai támogatására. Beszéde végén Kövér azt kívánta, hogy az SZNT váljon a román állam által elismert, és a mindenkori magyar állam által támogatott kormányzati, önkormányzati szervezetté.
Az ülésen felszólalt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, aki javasolta a magyar választójog kiterjesztését azon határon túli magyarok számára, akik igénylik az egyszerűsített magyar állampolgárságot. A politikus szólt a szórványkollégiumok székelyföldi megteremtésének szükségességéről, hogy ilyen módon megállítható legyen a szórványban élő magyarság asszimilációja. Az MPP-elnök szükségesnek nevezte az úgynevezett jégkorong akadémia megalapítását Gyergyóban és Csíkban, valamint egy hasonló jellegű, a teremfoci utánpótlását elősegítő intézmény létesítését Székelyudvarhelyen. Szász beszélt még a székelyföldi repülőtérépítés és a székely pénznek bevezetéséről alkotott elképzeléseiről is. Szerinte egy légikikötővel, a székely hitelintézettel és a pénzt helyettesítő székely utalványok bevezetésével fel lehetne karolni a székely vállalkozásokat. Az MPP vezetője bejelentette, hogy Magyarországon megalakítják a Székelyföldért Társaságot a Tibetért Társaság mintájára. Az ehhez rendelt alapítvány védnöke Szász szerint Kövér László lesz.
A tanácskozás résztvevőit levélben üdvözölte Schmitt Pál köztársasági elnök.
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.
Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
szóljon hozzá!