
A novemberi államfőválasztáson induló Victor Ponta miniszterelnök azzal vádolta Adrian Sârbu médiamágnást, hogy zsarolni próbálta őt adóhátraléka elengedése reményében.
2014. szeptember 23., 16:082014. szeptember 23., 16:08
2014. szeptember 23., 16:102014. szeptember 23., 16:10
Ponta egy, a sajtószabadságról, a politika és média viszonyáról rendezett bukaresti fórum vendégeként beszélt a média függetlenségével kapcsolatos nézeteiről. „Az egyik médiamágnás azzal jött hozzám, hogy eddig mindenkiből ő csinált elnököt, és ha akarom, belőlem is államfőt csinál, de ne akarjam, hogy adókat és illetékeket fizessen. Azt mondtam neki, hogy nem érdekel az ajánlata, fizessen csak adót. Azóta nap mint nap én vagyok a sajtótröszt támadásainak céltáblája” – jelentette ki Ponta a Dél- és Kelet-Európai Média Szervezet (SEEMO) által rendezett tanácskozáson.
A politikus később megnevezte, hogy Adrian Sârburól beszél. Hozzátette: éveken keresztül működött Romániában az, hogy a befolyásos médiatrösztöktől nem merték behajtani az adótartozásokat, mert azok lejárató kampányokkal zsarolták a politikusokat.
A kormányfő másfelől aggasztónak nevezte egyes médiaintézmények „nyomás alá helyezését” azáltal, hogy az igazságszolgáltatás a tulajdonos elleni büntetőperben „elkobozza” az illető intézmények székházát. Ponta ezzel a korrupcióért tíz éves börtönre ítélt Dan Voiculescu médiatrösztjére, és a – szociáldemokraták ellenfeleit, különösképpen a jobboldali Traian Băsescu államfőt folyamatosan támadó – Antena tévécsatornákra utalt.
A 2009-es elnökválasztáson Băsescu is folyamatosan az őt lejárató „médiamogulokkal” hadakozott. Az országban három-négy nagy és több kisebb sajtótröszt működik, a román médiapiacon pedig öt országos hírtelevízió követi, illetve – a tulajdonosi szféra pillanatnyi érdekei szerint – próbálja befolyásolni a politikát.
Adrian Sârbu a piacvezető román tévécsatorna, a Pro TV és a Mediafax hírügynökség alapítója. Az általa ellenőrzött sajtótröszthöz tartozik egyebek mellett a Gândul című portál és a Ziarul Financiar című gazdasági lap is. A román közéletben azzal vált ismertté, hogy 1989 december 22-én, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor elmenekülése után videofelvételeket készített a Román Kommunista Párt központi bizottságának székházában a hatalmat magához ragadó Nemzeti Megmentési Front tagjainak tanácskozásáról.
Idén áprilisban a szociáldemokrata kormánytöbbség megszavazta annak a 15 évvel korábbi, 1999-ben hozott sürgősségi kormányrendeletnek a hatályon kívül helyezését, amely elengedte a médiavállalkozások adótartozásait. A román sajtó szerint az akkori jogszabály fő haszonélvezője a Sârbu vezette MediaPro sajtótröszt volt, amelynek így csaknem 3 millió euróra tehető adóhátralékot kell most törlesztenie.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!