
Arra kérte szerdán a minisztereket Victor Ponta kormányfő, hogy megállás nélkül dolgozzanak a 2015-ös évi állami költségvetés tervezetén, hogy pénteken 10 óráig véglegesítsék azt, akkora ugyanis rendkívüli kormányülést hívott össze a dokumentum elfogadására.
2014. december 10., 19:442014. december 10., 19:44
Amint arról korábban írtunk, Ponta azt szeretné, ha pénteken már be is terjeszthetnék a parlament elé a büdzsé tervezetét. Mint szerdán a kormányülés első, sajtónyilvános részében elmondta, tudomása szerint a két ház állandó bizottsága 12 órakor ül össze.
A korábbi bejelentések értelmében a döntéshozók december 21-én tartanák meg a végszavazást a költségvetésről, akkor ugyanis összeülnek Klaus Johannis államfői eskütételére. Mint ismeretes, végül a bruttó hazai termék (GDP) 1,83 százalékára rúgó költségvetési hiányban sikerült megállapodnia a kormánynak az ország nemzetközi hitelezőinek – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság – képviselőivel, olyan körülmények között, hogy a kampányosztogatás nyomán következő 15-17 milliárd lejes hiányt – legalábbis Ponta szerint – nem kell új adók kivetésével kompenzálniuk.
„Gyakorlatilag 238 milliárd lej lesz az államkasszában, amiből 225 milliárd lej a bevétel, 13 milliárd lej pedig az 1,83 százalékos hiányt jelenti” – számolt be a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokat követően a miniszterelnök. Mint részletezte, a kormány nemzetközi partnerei abba is beleegyeztek, hogy jövő év végére – az idei adatokhoz hasonlóan – a GDP 2,5 százalékának megfelelő gazdasági növekedéssel számoljanak.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!