
Az út menti árokba fúródott az a román rendszámú busz, amely hétfőn délelőtt borult föl a makói elkerülőút körforgalmában, az M43-as autópálya földeáki lehajtójánál – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
2014. szeptember 22., 13:102014. szeptember 22., 13:10
A kétszintes – a járművön olvasható feliratok szerint Olaszország és Románia között közlekedő – busz ablakait a tűzoltók több helyen is kitörték, azokon keresztül menekítették ki az utasokat. A Mediafax szerint a 32 utast szállító busz egy Galacon bejegyzett cég tulajdonában van, és Olaszországból tartott hazafelé.
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a helyszínről tizenhárom embert szállítottak kórházba a mentők, az elsődleges adatok szerint közülük ketten sérültek meg súlyosan.
A rendőrség tömegszerencsétlenséget eredményező közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított nyomozást – tudatta a százados.
Molnár Krisztina, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, a helyszínre érkező makói tűzoltók egy vízszállító járműhöz kötve stabilizálták a buszt, mert félő volt, hogy teljesen felborul.
A busz sértetlen utasait, tizenkilenc embert a makói rendőrkapitányság épületébe szállították, és ott enni és inni kapnak – tudatta a hadnagy.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!