Éles kirohanást intézett a Lehet Más a Politika a köztársasági elnök megválasztása után elénekelt Székely himnusz ellen.
2012. május 03., 19:102012. május 03., 19:10
2012. május 03., 19:362012. május 03., 19:36
A magyarországi ellenzéki párt azt kifogásolja, hogy a ceremónia előkészítő tárgyalásán nem szerepelt az, hogy a szerdai ünnepi ülésen a Székely himnusz is része lesz a protokollnak, a parlament ideiglenes elnöke, Lezsák Sándor azonban „mégis elénekeltette a Szózattal együtt”. Az LMP szerint a Székely himnusznak „nincs helye a hivatalos állami eseményeken”, sőt az alakulat vállalja azt is, hogy nem is énekelt Áder János beiktatásának végén. A Székely himnusz eddig nem volt része a parlament hivatalos ünnepségi koreográfiájának. Csanády György és Mihalik Kálmán 1921-es szerzeménye először a 2010-es országgyűlési alakuló ülésen hangzott el az Országgyűlésben, ám akkor még nem a protokoll részeként, hanem a jobbikos képviselők spontánul zendítettek rá.
Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője szerint a Székely himnusznak nincsen helye a köztársaságielnök-választáson, ami „egy közjogi aktus, ahol a törvényben megszabott Himnuszt és Szózatot éneklik”. Az alakulat mostani állásfoglalása szöges ellentétben áll azzal, hogy korábban támogatásáról biztosította a Székelyföld területi autonómiájának megszerzését. A Székely Nemzeti Tanács elnökével, Izsák Balázzsal folytatott tavaly májusi megbeszélésén Schiffer András volt frakcióvezető arról beszélt, a Székelyföld területi autonómiájának megvalósulása az egész világon példát mutathat arra, hogyan lehet erőszakmentesen érvényesíteni a nemzeti közösségek önrendelkezési szabadságát.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!