
Nagy erejű robbanás történt vasárnap este Ankara belvárosában, a Kizilay terén – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
2016. március 13., 22:572016. március 13., 22:57
2016. március 13., 23:032016. március 13., 23:03
Helyi televíziós beszámolók szerint feltehetően gépkocsiba rejtett pokolgép robbant, és ennek következtében sokan meghaltak vagy megsebesültek. A Reuters hírügynökség tájékoztatása szerint 32-en meghaltak, 75-en pedig megsebesültek a robbanás miatt.
Más beszámolók szerint egy személyautó és egy autóbusz ütközött össze, és ezután következett be a robbanás. Több jármű és épület is megrongálódott. A helyszínre sok tűzoltót és mentőt vezényeltek.
Még nincs egy hónapja, hogy 29-an meghaltak, 81-en pedig megsebesültek Ankarában egy robbantásos merényletben, amelynek elkövetését a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szervezethez köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű csoport vállalta magára.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.