Nagy-Britannia kiléphet az EU-ból

Nagy-Britannia 2015 után, a következő parlamenti időszak első felében népszavazáson dönthet EU-tagságának jövőjéről – közölte szerdán Londonban a brit kormányfő.

2013. január 23., 17:342013. január 23., 17:34

2013. január 23., 18:382013. január 23., 18:38

David Cameron hetek óta feszült figyelemmel várt, belső viták és külpolitikai fejlemények miatt többször elhalasztott beszédében kijelentette, hogy a brit lakosság körében „minden eddiginél nagyobb a kiábrándultság” az EU-val szemben, ezért a brit kormány újra akarja tárgyalni viszonyrendszerét az unióval. A cél az, hogy Nagy-Britannia olyan Európai Unió tagja legyen, amelynek központi eleme az egységes piac, és amelyben az egyes tagállamok kormányai elsősorban saját nemzeti parlamentjeiknek tartoznak beszámolással. „Ha erről az új viszonyrendszerről megszületik a megállapodás, azt a brit kormány népszavazásra terjeszti, nagyon egyszerű választási lehetőséggel: a választóknak arról kell majd dönteniük, hogy a kialkudott új viszonyrendszer feltételei alapján továbbra is az EU-ban kívánják-e látni Nagy-Britanniát, vagy inkább kiléptetnék az országot az EU-ból” – mondta a brit kormányfő. Hozzátette: ha az EU nem hajtja végre a London által szükségesnek ítélt reformokat, akkor felmerül az EU kudarcának veszélye, és ebben a helyzetben Nagy-Britannia „a kijárat felé sodródhat”.

Cameron bejelentésére Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke úgy reagált: nem konstruktív a brit miniszterelnök kritikája az EU-ról, és nem is a huszonhetek közösségének szól, hanem saját pártja euroszkeptikus szárnyának. Hozzátette: Cameron a közös belső piacra akarja korlátozni az EU-t, és más területeken megfosztaná a közösséget a cselekvés lehetőségétől, pedig számos problémát, például a klímaváltozást a 21. században már nem lehet megoldani nemzetállami szinten.

Közben az Európai Bizottság szóvivője a Nagy-Britanniában az Európáról zajló demokratikus vita fontos elemének nevezte a brit kormányfő beszédét. „A brit kormánynak és a brit népnek kell döntést hoznia arról, hogy meghatározzák, hogyan képzelik el az Egyesült Királyság helyét az Európai Unióban” – jelentette ki Pia Ahrenkilde Hansen. Miközben Francois Hollande francia elnök a szerdai kormányülésen jelezte: azt szeretné, ha Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradna, Angela Merkel német kancellár közölte, Németország azt szeretné, hogy Nagy-Britannia az EU tagja maradjon, és legyen nyitott a kompromisszumra a közösség jövőjéről folytatott vitában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés