Mi történt a lengyel elnökség idején?

Donald Tusk Orbán Viktortól vette át az uniós elnöki stafétát

A lengyel EU-elnökség gazdag politikai és kulturális rendezvénysorozatából kiemelkedett a szeptember végi varsói keleti partnerségi csúcstalálkozó. Bár a csúcs alapvetően sikeresnek mondható, két fontos problémát nem sikerült megoldania. A december 19-i kijevi EU–Ukrajna csúcstalálkozón – Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök pere és elítélése miatt – sem sikerült parafálni Ukrajnával a társulási megállapodást (amelyet csak véglegesítettek), Fehéroroszországgal pedig nem haladt előre a párbeszéd, a remélt politikai olvadás helyett folytatódtak a megtorlások, a letartóztatások, a perek és az elmarasztaló ítéletek ellenzéki személyiségek ellen – állítja az MTI újságírója.

Kétségtelen siker, hogy a lengyel elnökség eredményesen lezárta Horvátország EU-csatlakozásának folyamatát, bár az érdem döntően az első félévi magyar elnökségé, amely a munka java részét elvégezte. Eredményként könyvelhető el az uniós gazdasági kormányzást erősítő „hatos csomag” elfogadása is: ez a magyar elnökség alatt, még júniusban szintén elkészült, de az Európai Parlament elutasította. A lengyel elnökségnek a különböző intézményekkel folytatott sikeres párbeszéde eredményeképpen sikerült tető alá hoznia a megállapodást, s így a hatos csomag december 13-án életbe léphetett – jegyzi meg az elemző.

Lengyelország is kudarcnak tekinti, hogy Románia és Bulgária schengeni csatlakozása elmaradt, de Varsó szerint már az is eredmény, hogy legalább nem került sor a schengeni övezet lebontására, amellyel néhány EU-tagország próbálkozott. Az energiabiztonság megteremtésének ügyében – amely szintén lengyel prioritás volt – annyit sikerült elérni, hogy megkezdődtek a tárgyalások egy olyan jogi szabályozásról, amely uniós felügyeletet irányoz elő az EU-tagországok és harmadik államok között kötendő energia-megállapodásokra. Ez rendkívül fontos lenne az energiaszolidaritás szempontjából, mert lehetetlenné tenné olyan kétoldalú szerződések megkötését, amelyek hátrányosak más EU-tagállamokra nézve (ilyen a német–orosz együttműködéssel megépített Északi Áramlat gázvezeték, amely sérti Lengyelország érdekeit) – teszi hozzá.

Újabb esélyt jelentett a magyar–lengyel kapcsolatok fellendítésére az a tény, hogy az első fél évben Magyarország töltötte be az EU soros elnökségét. Budapest részéről egymást érték a gesztusok Lengyelország felé: Orbán Viktor miniszterelnök idén háromszor is ellátogatott Lengyelországba, Schmitt Pál államfő pedig kétszer járt ott hivatalos látogatáson. A kulturális kapcsolatoknak is jót tett, hogy a tavalyi Chopin-emlékév után Liszt-emlékév következett, s hogy a Liszt-emlékév fölött az első félévben a magyar, a másodikban pedig a lengyel EU-elnökség vállalt védnökséget. A kitűnő kulturális és civil kapcsolatokkal azonban a politikaiak nem tartanak lépést. Lengyelország a jelek szerint nem tekinti prioritásnak a kelet-közép-európai együttműködést, amelyet pedig – és ezen belül a magyar–lengyel kapcsolatokat különösen – az Orbán-kormány kiemelten kezel. Varsó inkább az európai nagyok, főleg Németország felé tájékozódik, a weimari hármak – Németország, Franciaország, Lengyelország – együttműködésébe szeretne új életet lehelni, s új nyitást keres Oroszország felé – véli az elemző.

Sajátos ellentmondás, hogy a kelet-közép-európai együttműködés iránt nagyobb készséget mutat a lengyelországi választásokat nemrégiben megnyert Jaroslaw Kaczynski pártja. A pártelnök többször hangot adott a Fidesz és személyesen Orbán Viktor politikája iránti elismerésének, jóllehet a Fidesz nem a Jog és Igazságossággal, hanem a lengyel kormánykoalíció két pártjával ápol kapcsolatokat, s tartozik ugyanabba a pártcsaládba, az Európai Néppártba. Kaczynski nevezetes mondata a választások éjszakáján – „lesz még Budapest Varsóban” – azt jelezte, hogy a nemzeti jobboldali ellenzék bízik benne, eljön még számára is a kétharmados választási győzelem ideje – jegyzi meg Kovács Péter.