Nyilvánosan kétszer is lemondott, de titkon visszavonta lemondását a csángószövetség vezetősége. Kivonult a küldöttek egy része a tisztújító küldöttgyűlésről, de a tisztújítás nem maradt el.
2012. április 28., 10:442012. április 28., 10:44
2012. április 28., 10:512012. április 28., 10:51
A korábbi elnök, Solomon Adrián javaslatára Pogár László alelnök lépett a helyébe. Az oktatási program zajlik, a magyar kormány és a magyarországi civil szervezetek változatlanul a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül támogatják a programot.
Mandátumigazolás indulatokkal
A MCSMS tisztújító közgyűlését azért kellett megismételni, mert a március 12-i nem felelt meg az Alapszabálynak. Az ügyvivő elnökség haladékot kapott, hogy az Alapszabály szerint mindössze húsz fizetőtagra zsugorodott szervezetet újraépítse. Ezt a hibát kiküszöbölték, mostanra húsz településen sikerült újra működőképessé tenni a szervezetet, és némi kompromisszummal 27 küldött mandátumát igazolták. Nem vita nélkül. Egyes településeken ugyanis a szövetség elnökségének hiányában tartottak jelölőgyűléseket. Ismét kiderült, nagyfokú a bizalmatlanság, a vezetőség gyanúsan nézi a nélküle született helyi határozatokat, a megújulást szorgalmazó belső ellenzék pedig csapdát lát a jelenlegi vezetés döntéseiben, amellyel a tagságot szeretnék átverni. Az ülésen jelen volt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, aki az Alapszabály betartását kérte, és szerette volna azt betű szerint betartatni. Füzes Oszkár Magyarország bukaresti nagykövete maga is két jogásszal és Alapszabállyal érkezett, de kompromisszumot javasolt a továbblépés érdekében, és azt kérte, ne utasítsanak el egyetlen küldöttet sem, ha igazolhatóan szabályosan jártak el a jelöltállításban. Ezek után került sor az érdemi munkára.
Tevékenységi beszámoló
Solomon Adrián általános tartalommal, a szakmai felelősök munkáját is belefoglalta beszámolójába: „az elmúlt év a túlélés éve volt” – összegzett. Egyetlen helyszínnel bővült az oktatási program (Bahána), „csökkentek az akciók” szociális téren, „egyre több” a kulturális jellegű verseny és több gyermek kapcsolódott be, „elég sok” pedagógus vett részt számlálóbiztosként a népszámláláson, de a szövetség tevékenységébe sorolta magyarországi személyiségek (Lezsák Sándor, Buzánszky Jenő) látogatását, valamint a Csángó Tanács küldötteinek a jászvásári püspöknél és a bukaresti pápai nunciusnál tett látogatását is. Ennél konkrétabb volt a cenzori jelentés, amely szerint a szervezet pozitív mérleggel zárta a tavalyi évet: két és fél millió lejes bevétel és 2 millió 300 ezer lejes kiadás volt, tehát a pozitív mérlegegyenleg többlete 253 ezer lej volt. A jelentés szól emellett egy 4 millió forintos adósságról, amit egy magyarországi magánszemélytől kölcsönöztek, és egy 90 ezer lejes hitelről, amit az Iskola Alapítványtól (szóban hangzott el az elnöki magyarázatban) kaptak azért, hogy a szervezetet terhelő járulékbefizetési hátralékot tudják kifizetni. Mindkét dokumentumot többséggel, de nem egyhangúan fogadta el a küldöttgyűlés.
Nem mondtak le a lemondottak
A tisztújítás előtt a jogászok arra hívták fel a figyelmet, hogy a küldöttgyűlésnek előbb el kell fogadnia a vezetőség lemondását. Ekkor robbant a bomba: Solomon Adrián ülésvezető elnök bejelentette, hogy „visszavonták lemondásukat, amit csak a sajtóban tettek közzé, de nem iktattak.” Értetlenkedés kísérte a bejelentést, hiszen „két hónapig erről szólt a média”, ahogy megjegyezte az egyik küldött. Solomon szerint hasonló lépés „a nagyoknál is előfordul”, és azért tehették meg, mert írásban történt a lemondás. Az indoklás szerint csak úgy folytathatták a szervezési munkát, ha teljes jogkörrel bír a vezetőség. Tény, a tisztségükről lemondott felelősökkel veszíthettek volna néhány szavazatot. A lemondás visszavonása még március 14-én történt, de nem hozták nyilvánosságra. Csak a sajtónak szólt a lemondás (Sic!). Az indulatok elszabadultak, tíz település 14 küldötte elhagyta a termet. Közöttük volt Márton Attila lészpedi tanító, az oktatási program megbízott irányítója, aki szerint az oktatást nem érinti a tisztújítás, a pedagógusokkal a szerződést rövidesen megújítják, a program működik, a járulékos tevékenységet sikerül megszervezni, már készülnek a szülői kérvények benyújtására. Annál nagyobb volt az elégedetlenség és csalódottság azok között, akik úgy érezték, hogy átejtették, kijátszották őket. „Nem tudom elhinni, hogy ilyen történik, hasonlít a bukaresti politikához” – kommentálta a történteket Róka Szilvia trunki küldött. „Szomorú, nem értjük, hogy mi történik, csángó ember nem szokott ilyen mocskos eszközökhöz folyamodni. Sok ember bízik ebben a szervezetben, rengeteg munkánk van benne, és ezzel túlléptek minden határt” – mondta Benke Pál, a somoskaiak képviselője. A távozók közös nyilatkozatban fejezték ki, erkölcsileg nem azonosulnak a történtekkel.
Tisztújítás régi vezetőkkel
A maradók megtartották a tisztújítást. Elnöknek Pogár László volt alelnököt, az RMDSZ Bákó megyei elnökét választották. Alelnökök: Kató Gyula és Nagy Anna; oktatási felelős: Ferencz Éva; kulturális felelős: Nyisztor Ilona; szociális felelős: Lőrincz Celesztin és Solomon Mária; ifjúsági felelősök: Botezatu Izabella és Nagy Creţu Lívia (egyetemi hallgatók Kolozsváron); vallási felelős: Nyisztor Tinka; gazdasági felelős: Szakács Károly; a továbbtanulásért felelős: Ferencz Gabriella – megannyian a volt vezetőkből és alkalmazottakból kerültek ki. Az etikai bizottság élére Borbáth Erzsébet csíkszeredai nyugalmazott pedagógust választották.
Hogyan tovább?
Pogár László elnök: „A kétéves mandátumra azt vállalom, hogy visszahozom ezeket az embereket a szervezetbe, keresni fogom az együttműködést a magyar kormány képviselőivel. RMDSZ-elnökként és az RMDSZ magyarfalusi polgármester-jelöltjeként az RMDSZ támogatásában bízok. Csángóföld nem az a hely, ahol a magyarságot bomlasztani kellene.”
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára: „Fontosnak tartom, hogy az Alapszabály értelmében született döntés. Az RMDSZ a Bákó megyei magyarságot támogatja, amelynek egy érdekképviseleti szervezete, és annak egy legitim vezetősége van. A demokrácia arról szól, hogy a többség dönt, mi a mindenkori választott elnökséggel tudunk együttműködni.”
Füzes Oszkár nagykövet: „A magyar kormány a RMPSZ-en keresztül továbbra is támogatja az oktatási programot. A Csángószövetség megújítása, bázisának növelése és egységének erősítése láthatólag nem sikerült, azt hiszem, ez minden résztvevő számára egyértelmű, ezt sajnáljuk, a továbbiakat pedig meglátjuk.”
Borbáth Erzsébet, az RMPSZ megbízottja: „Meg kell valósítani az együttműködést, nem szakadhat ketté a szövetség, nem szabad az oktatást és a csángó kultúra megőrzését kockáztatni. Szakmailag csakis a pedagógusszövetség illetékes az oktatás felügyeletére. Az etikai bizottság elnökeként megpróbálom a két tábort kibékíteni.”
A kivonulók: „Nem asszisztálunk a régi vezetők újraválasztásához, és nem értünk egyet azzal, hogy fent kell tartani a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének jelenlegi, kialakult helyzetét: anyagi hiány, könyvelésben szereplő tartozások és a vezető személyek szószegése, visszaélő magatartása miatt. Érdemben semmi nem változott az utolsó küldöttgyűlés óta, újra a vezetőségi funkciókkal élő szavazatok döntötték el a küldöttgyűlés eredményét.”
A küldöttgyűlés lezajlott, a tisztújítás megtörtént, de nem zárult le a folyamat. A Csángószövetség két táborra szakadt és kérdés, hogy az elégedetlenek jogilag megtámadják-e a döntést, alakítanak-e új szervezetet? Kérdés továbbá, hogy miként érinti mindez az oktatást, amely látszólag külön úton halad, a magyar kormány támogatását élvezi, mégis a szövetség tulajdonában lévő ingatlanok igénybevételével zajlik. A szövetség új vezetése továbbvinné az oktatást, az új elnök pl. fontosnak tartja egy bákói kollégium létrehozását. Két oktatási program lesz? A hogyan tovább kérdés válaszra vár, mint ahogy az is, hogy miként sikerül a szövetség súlyos anyagi gondjait megoldani?
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!