
Hétfőn nevezi meg közös államfőjelöltjét a román Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) – jelentették be szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) alkotta választási szövetség vezetői.
2014. augusztus 06., 20:222014. augusztus 06., 20:22
Klaus Johannis, a PNL elnöke elmondta, már aznap megkezdődik az „előkampány”, amelynek keretében hozzálátnak az államelnökjelölt indulásához szükséges támogató aláírások összegyűjtéséhez.
Nagyszeben polgármestere nem titkolta, hogy reményei szerint ő lesz a román jobboldali alakulatok közös jelöltje, a PDL által korábban nevesített Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszter ugyanis a közvélemény-kutatások szerint jóval kisebb esélyekkel mérkőzhetne meg a második fordulóban Victor Pontával, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjével.
„Az emberek változást akarnak a jelenlegi gyenge kormányzáshoz képest, amelyet éppen a miniszterelnök jelképez. Az általunk képviselt új, friss megközelítés képes megteremteni a várt változást” – jelentette ki Johannis, miközben Vasile Blaga PDL-elnök is úgy vélekedett, hogy a pártszövetség jelöltje a Ponta-kabinet gyenge teljesítménye miatt fogja megnyerni a novemberi megmérettetést.
Amelyen egyébként már több mint tízen jelezték indulásukat valamely párt színeiben vagy függetlenként. A jelöltek köre szerdán Monica Macovei volt igazságügy-miniszterrel bővült, aki szerdán jelentette be, hogy függetlenként száll be a Cotroceni-palota meghódításáért folytatott küzdelembe. A PDL európai parlamenti képviselője meggyőződésének adott hangot, miszerint egyedül ő képes legyőzni Victor Pontát, ugyanakkor cáfolta, hogy indulásával megosztaná a román jobboldalt.
Döntésével egyébként Macovei várhatóan elveszíti a PDL-ben betöltött tagságát, Blaga ugyanis már tegnap leszögezte: függetlenként történő indulása miatt az euroképviselő „saját magát helyezi párton kívülre”.
Macovei egyébként korábbi legfőbb pártfogójának támogatását is elveszítette, Traian Băsescu elnök ugyanis már kedden bírálta az exminiszter beharangozott államfőjelöltségét. Băsescu tisztességtelenséggel és jellemtelenséggel vádolta az EP-képviselőt amiatt, hogy Macovei korábban helytelenítette az államfő és Ponta által kötött együttműködési megállapodást. Az államfő szerint éppenséggel Monica Macovei a karrierista, újabb brüsszeli mandátuma biztosítása érdekében politikai kompromisszumokra kész politikus, aki megosztja a jobboldali szavazótábort.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!