Korodi: kifizetik a vadkárokat

A környezetvédelmi minisztérium által elkülönített büdzséből két év után kaphattak kártérítést a gazdák azokért a károkért, melyeket a törvény által védett fajok, vagyis farkasok és medvék okoztak – közölte a Krónika érdeklődésére Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.

Bíró Blanka

2014. szeptember 18., 20:512014. szeptember 18., 20:51

Mint mondta, a területi erdészeti és vadászati felügyelőségek összesen 407 ezer lejt fizettek ki a károsultaknak, 15 megyében közel 200 esetben jelentettek védett vadak okozta pusztítást. Ennek az összegnek a jelentős része székelyföldi gazdákhoz kerül: Kovászna megyében 71, Hargita megyében 38 kérelmet hagytak jóvá. Korodi Attila elmondta, olyan kérelmekre is utaltak pénzt, amelyek 2012-ből „rekedtek” meg a minisztériumban.

Az idén tavasszal benyújtott kárpótlási igénylések még nem jutottak el a szaktárcához, de sürgetik az erdészeti felügyelőségeket, hogy mielőbb küldjék át az iratcsomókat, hogy heteken belül azokat is ki tudják fizetni. A környezetvédelmi miniszter elmondta, jelenleg arra keresik a megoldást, hogy a jóváhagyott igénylések alapján helyi szinten a környezetvédelmi ügynökségek fizessék ki a károk ellenértékét.

„A környezetvédelmi ügynökségeknek jelenleg nincs kifizetési jogosultságuk, felkértem a jogászokat, hogy fogalmazzanak erről véleményt, de lehet, hogy törvényt kell majd módosítani” – magyarázta az elöljáró.

Korodi elmondta továbbá, új jogszabályra van szükség az egyre gyakoribb vadkárok megfékezése érdekében. A miniszter szerint ennek érdekében egy javaslatcsomagot készítenek elő a medvék viselkedését jól ismerő szakemberek bevonásával, mely várhatóan a jövő évtől lép hatályba.

„Górcső alá vesszük a legeltetés, az erdészet, a vadászat, a mezőgazdaság és a településfejlesztés tekintetében is a védett vad korlátozását, készül egy cselekvési táblázat, melyről kikérjük a környezetvédelmi szervezetek, a vadásztársaságok és a többi érintett véleményét is. Azt szeretném, hogy a jövő év első felében ezeket bevigyük a kötelező érvényű eljárásokba, teremtsük meg annak is az anyagi és jogi hátterét, ha például a medvék tranzitzónájában villanypásztorokat kell szerelni, vagy erdőfelügyelőket kell alkalmazni” – vázolta fel elképzeléseit a miniszter.

Korodi Attila hozzátette, a héten jelent meg a Hivatalos Közlönyben a 2014/2015-ös vadászati idényre vonatkozó kilövési kvótarendszer. „A medvékre vonatkozóan a kilövési kvótát emelni kellett, ezzel azonban a problémát nem tudjuk teljes mértékben megoldani, ezért van szükség új szabályrendszerre” – szögezte le a miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés