A vasárnapi szerbiai választások nem hivatalos eredményei szerint két vajdasági magyar pártnak – a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) – Mindannyian együtt elnevezésű többnemzetiségű kisebbségi tömörülésnek – lesz képviselője a belgrádi parlamentben.
2012. május 07., 18:402012. május 07., 18:40
2012. május 07., 18:402012. május 07., 18:40
A VMSZ a jelenlegi adatok szerint a korábbi négy helyett öt vagy hat képviselőt küldhet a belgrádi köztársasági parlamentbe. A szintén nem hivatalos adatok szerint az újvidéki tartományi parlamentbe – a négy évvel ezelőttihez hasonlóan – öt képviselőt küldhet listáról a VMSZ, és összesen tíz jelöltje állva maradt a második fordulóban, így a párt megőrizheti vagy bővítheti jelenlegi kilenc mandátumos részarányát – tudatta hétfőn Pásztor István, a párt elnöke.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) – Mindannyian együtt – többnemzetiségű kisebbségi tömörülés – egy jelöltet juttatott be a köztársasági parlamentbe: listavezetőjük, Elfic Emir lesz a képviselő. Rácz Szabó László elnök elmondta, a tartományi parlamentbe listáról nem jutott be jelöltjük, a május 20-án tartandó második szavazókörben egyéni jelöltként – reményeik szerint – bejuthat még képviselő. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokratikus Párt (VMDP) vezetője úgy nyilatkozott, hogy reményeik szerint négy magyar település helyi önkormányzatában lesz képviselőjük. A tartományi parlamenti helyekért hat jelöltjük indult, az eredményeket nem tudják, a második fordulóban bíznak.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!