Kelemen nem vitatkozik Tőkéssel

Hiba volna, ha az RMDSZ Tőkés László minden vádjára reagálna – vélekedett Kelemen Hunor elnök hétfőn a Radio France Internationale (RFI) román adásának adott interjújában arra a felvetésre, hogy az európai parlamenti képviselő szerint az RMDSZ saját tulajdonának tekinti a romániai magyarok voksait.

2012. október 08., 18:372012. október 08., 18:37

Tőkés László a decemberi parlamenti választáson induló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnökeként fejtette ki azon álláspontját, hogy az RMDSZ „osztályharcos” stílusban küzd a többi erdélyi magyar párt ellen. Kelemen az RFI riporterének erre vonatkozó kérdésére kifejtette: Tőkés László már nem püspök, hanem politikus, aki pártot alapított, de nincs támogatottsága. „Mi elutasítjuk az ilyen vádakat, de nem foglalkozunk Tőkés Lászlóval és a kijelentéseivel. A választóink nem vitákat, nem polémiákat várnak tőlünk, hanem azt, hogy a közösség gondjaival foglalkozzunk. Tehát nagy hiba lenne Tőkés László minden vádjára válaszolni: ezeket megszoktuk, ezek zagyvaságok” – mondta az RMDSZ elnöke.

Arra a kérdésre, vajon mennyire osztja meg az erdélyi magyar közösséget két-három párt versengése, Kelemen Hunor azt mondta, ellenfelei hibáznak, amikor az RMDSZ esélyeit próbálják rontani. „Ha tudod, hogy nincs támogatottságod, és mégis megpróbálsz ártani azoknak, akiknek van támogatottságuk, az történelmi hiba. Mi végül is megkaptuk a közösségünk 86 százalékának szavazatát, és át tudjuk lépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Persze kérdés, hogy 5,8 vagy 6,3 százalékunk lesz, de mindenképpen arra számítunk, hogy több szavazatot szerzünk, mint 2008-ban” – mondta az RMDSZ elnöke.

A riporter felvetésére, vajon az RMDSZ ismét kulcspozícióba kerül-e a kormányalakításnál, Kelemen kitérő választ adott. „Kelet-Európában nem jó, ha valakinek egyedül van többsége, vagy jóval túllépi az ötven százalékot: látjuk, mi történik Magyarországon és más országokban. Szerintünk egyensúlyra van szükség, de nem készítünk forgatókönyveket. A kormányzati szerepvállalásunk a politikai helyzettől és az esetleges partnerek ajánlatától is függ” – magyarázta Kelemen Hunor. Hozzátette: a nemzeti közösségek kulturális autonómiája is fontos szempont lesz az RMDSZ számára, és a szövetség ahhoz is ragaszkodik majd, hogy a fejlesztési régiókat a történelmi hagyományok figyelembevételével szervezzék át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés