Csütörtöktől lép hatályba Romániában a dohányzást korlátozó törvény, de még most sem lehet biztosan tudni, hogy miként fogják alkalmazni.
2016. március 15., 13:492016. március 15., 13:49
2016. március 15., 13:502016. március 15., 13:50
A jogszabály értelmében tilos a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön, játszótéren, továbbá a szolgálati gépkocsikban és taxikban is.
A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig büntethetők, jogi személyek – például kávézók, bárok, vendéglők – 5 vagy 10 ezer lejes bírságot kockáztatnak, a harmadik kihágásnál pedig már 15 ezer lejes büntetés és a vendéglátóhely bezárása következik.
Az értelmezési bizonytalanságok abból adódnak, hogy a jogszabály tulajdonformától függetlenül minden „közös használatra szánt, szabadon megközelíthető, mennyezettel és legalább két oldalfallal behatárolt helyiségre” kiterjeszti a dohányzás tilalmát. Így azt sem tudni például, hogy a Romániában roppant elterjedt, nyitott légterű, ám napernyőkkel fedett kerthelyiségekben szabad lesz-e dohányozni.
A kormány végrehajtási szabályokat készül elfogadni a törvényhez. A március elején megjelent tervezet szerint a törvény betartását a rendőrök fogják ellenőrizni a vendéglátóiparban és bármely más munkahelyen. Ők nemcsak tettenérés esetén, árulkodó csikkek vagy dohányfüst miatt bírságolhatnak, hanem elkérhetik a biztonsági kamerák felvételeit is. A zárt közterületeken dohányzást tiltó táblákat kell kihelyezni, és látható helyen fel kell tüntetni azt a telefonszámot is, amelyen az esetleges szabálysértést lehet bejelenteni.
Romániában a felnőtt lakosság 27 százaléka vallja magát dohányosnak. A dohányipari cégek nem közöltek becsléseket arról, hogy mekkora veszteséggel számolnak a dohányzást korlátozó rendelkezés miatt, de az elemzők többsége arra számít, hogy a kiesést termékeik drágításával próbálják majd ellensúlyozni.
A törvény életbe lépésének a költségvetésre is kihatása lehet, mivel a dohányipar a második legjelentősebb befizető az olajipar után. A dohánytermékekre kivetett különböző adónemekből 2014-ben mintegy 2,7 milliárd euró folyt be a büdzsébe. Ez a román GDP 1,75 százalékát, és a költségvetési bevételek 12,5 százalékát teszi ki. Egy 20 szálas doboz cigaretta esetében négy szál árán a gyártók és forgalmazók osztoznak, a többi 16 ellenértéke pedig az államkasszába folyik különböző adónemek formájában.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!