Az adóhivatal csíkszeredai székhelye. Sok pénzt begyűjtöttek
Fotó: Veres Nándor
Az Országos Adóhivatal (ANAF) által 2017-ben begyűjtött összeg elérte a 214,95 milliárd lejt, ez 7,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi bevételt – olvasható az Agerpres hírügynökségnek pénteken küldött közleményben.
2018. január 19., 20:012018. január 19., 20:01
„Az ANAF 2017-es bevételi terve 214,37 milliárd lej volt. A kincstár adatai szerint a megvalósított jövedelem 214,95 milliárd lej volt.
– olvasható a közleményben.
A hozzáadottérték-adóból (TVA) begyűjtött összeg 68,08 milliárd lej volt, szemben a 2016-ban regisztrált 66,64 milliárd lejjel.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni – jelentette be csütörtökön este a vatikáni palota pápai erkélyéről Dominique Mamberti protodiakónus.
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
Felszállt a fehér füst néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.
Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt, vagyis második körben sem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél hatkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért az első füst este nyolc óra előtt nem száll fel – írja az MTI Matteo Bruni szentszéki szóvivő közlésére hivatkozva.
Az indiai kormány nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon tájékoztatta az amerikai külügyminisztert a pakisztáni területen és Kasmír Pakisztánhoz tartozó területén végrehajtott katonai akcióról.
Mielőbbi tartós tűzszünetet, valamint előfeltételek és további késedelem nélküli békét sürgettek a konklávéra készülő bíborosok, akik a pápaválasztás előtti utolsó ülésüket ezzel a felhívással zárták kedden.
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
1 hozzászólás