
Függetlenként száll harcba az államfői tisztségért Cristian Diaconescu, Traian Băsescu államfő tanácsadója, volt külügyminiszter, akit eredetileg az államfőhöz közel álló Népi Mozgalom Párt (PMP) jelölt a tisztségre, ám egy ideje napirendre került a lecserélése.
2014. augusztus 18., 17:222014. augusztus 18., 17:22
A PMP vezetősége kedden ül össze, az ülés célja eredetileg annak eldöntése lett volna, hogy kitartanak-e Diaconescu mellett, vagy a párt elnökét, Elena Udreát küldik harcba, aki a felmérések szerint nagyobb esélyekkel indulna, mint Diaconescu.
A volt külügyminiszter ugyanakkor nem mond le egykönnyen a jelöltségről. Hétfőn bejelentette: nem várja meg a pártvezetés döntését, függetlenként száll harcba az államfői tisztségért, vagyis kilép a pártból, ugyanakkor továbbra is a Népi Mozgalom Alapítvány élén marad. Elena Udrea hétfőn leszögezte: készen áll a jelöltség elfogadására, hiszen Diaconescu jelöltségéről csupán javaslat született, szavazni nem szavaztak róla.
Macovei Mandelához hasonlította magát
Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnökhöz hasonlította magát Monica Macovei független államfőjelölt egy interjúban.
A volt igazságügy-miniszter, aki a Demokrata-Liberális Párt (PDL) színeiben szerzett európai parlamenti mandátumot, a Digi 24 hírcsatornának azt mondta: úgy tekint magára, mint Mandelára, aki sohasem adta fel az elveit, aki katasztrofális helyzetből emelte ki a népét, aki nem ismert lehetetlent, és aki hosszú időt töltött börtönben, mivel feláldozta saját érdekeit a hazájáért.
Cristian Petrescu, a PMP főtitkára még szombaton jelezte: előfordulhat, hogy Diaconescunak búcsút kell vennie a jelöltségtől. Petrescu arról beszélt, hogy a pártnak tiszteletre méltó jelöltje van, azonban az államfőt választják, nem pedig kinevezik.
„Vannak olyan szociológiai felmérések, amelyek azt mutatják, hogy Cristian Diaconescu nem tudna elég szavazatot összegyűjteni ahhoz, hogy kitartsunk mellette” – mondta Petrescu.
A helyi pártszervezetek jelentős része támogatná a jelöltcserét, amely annak nyomán merült fel, hogy Elena Udrea sérelmezte: a PMP-szervezetek nem tudtak elegendő támogatói aláírást összegyűjteni Diaconescu számára.
Cristian Preda európai parlamenti képviselő ugyanakkor hétfőn úgy vélekedett: Udrea azon igyekezete, hogy ő legyen a PMP államfőjelöltje, ártalmas lesz a pártra nézve.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!