
Fotó: Haáz Vince
Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén tartott politikai beszámolójában. Elmondta, a választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte, drámaian csökkent azoknak az erdélyi magyaroknak a száma, akik értelmesnek látták a kormányzás folytatását. Az SZKT küldöttei megszavazták a kormányból való kilépést.
2014. december 13., 13:472014. december 13., 13:47
2014. december 13., 18:242014. december 13., 18:24
Kelemen Hunor szerint a szövetségnek most az a feladata, hogy megerősítse azoknak a hitét, akik kitartottak a szövetség mellett, és visszaadja azoknak a hitét, akik elpártoltak a szövetségtől. „A választóinknak a szövetségest, a megbízható partnert kell látniuk bennünk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor úgy vélte, a szövetségnek az áprilisban tartandó kongresszusáig kell megtalálnia a jó válaszokat az új kihívásokra.
Jelzésértékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban megmérkőző jelöltekre, akik közül egyik sem ajánlott semmit a magyaroknak, mint az első fordulóban a két magyar jelöltre. „Hazudtak, akik azt állították, hogy a magyar-magyar verseny mozgósít” – állapította meg az RMDSZ elnöke.
Az SZKT szombati ülésén döntött az RMDSZ-nek a kormányból való kilépéséről. Korábban a Szövetségi Állandó Tanács a kormányból való kilépést javasolta. A kilépést a látható többség megszavazta: 3 nem, és két tartózkodás mellett fogadták el a döntést a küldöttek.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!