Berlin bővítési stopot sürget Románia miatt

Az Európai Unió (EU) bővítésének leállítását sürgeti a Bundestag, a német törvényhozás alsóházának elnöke, aki szerint egyelőre Horvátországot sem lenne szabad felvenni a közösségbe.

2012. október 14., 18:242012. október 14., 18:24

2012. október 14., 18:252012. október 14., 18:25

Norbert Lammert a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta: szem előtt kell tartan Románia és Bulgária felvételének tapasztalatait és komolyan kell venni az Európai Bizottság jelentését a horvát csatlakozási folyamat állásáról, amely szerint a jugoszláv utódállam „nyilvánvalóan még nem érett az EU-tagságra”. „Ugyanakkor az EU sem alkalmas a bővítésre” – tette hozzá Lammert, aki szerint először az euróválságot kell megoldani, és csak utána kellene új tagokat felvenni.

„A bővítési törekvéseket nem szabad ismét a közösség elengedhetetlenül szükséges stabilizációja fölé helyezni” – mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa. Norbert Lammert úgy vélte: a válságot az integráció elmélyítésével kell kezelni. Valamennyi euróövezeti tagországban közös költségvetési- és pénzügyi politikát kell bevezetni, hogy megszűnjék a politikai és a gazdasági integráció közötti egyensúlytalanság, amely a válsághoz vezetett. Ennek során a költségvetési fegyelmet és államadósság-csökkentést előíró fiskális paktum alapján ki kell dolgozni egy eljárást, hogy a közösség ellenőrizni, módosítani és szükség esetén szankcionálni tudja a tagországok államháztartási politikáját – mondta a Bundestag elnöke.

Horvátország 2003-ban fordult tagfelvételi kérelemmel az EU-hoz. A csatlakozási tárgyalások 2004-ben kezdődtek és 2011. június 30-án, a magyar uniós elnökség utolsó napján zárultak le. A 2011 végén aláírt csatlakozási szerződés szerint a nyugat-balkáni ország 2013. július 1-jén léphet be az EU-ba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés