
Az RMDSZ áttörésként értékeli, hogy az Európai Néppárt (EPP) szerdán kezdődött bukaresti kongresszusán kisebbségvédelmi célkitűzéseket iktat politikai programjába – közölte a kongresszus helyszínén tartott sajtóértekezletén Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2012. október 17., 19:052012. október 17., 19:05
2012. október 17., 19:062012. október 17., 19:06
Az RMDSZ a másik romániai tagpárttal, a Demokrata Liberális Párttal (PDL) együtt házigazdaként vesz részt az EPP 21. kongresszusának lebonyolításában. A kétnapos tanácskozáson az EPP – húsz év után először – új programot fogad el, ennek tervezetébe – Kelemen Hunor elmondása szerint – az RMDSZ javaslatára kerültek be az őshonos kisebbségek védelmére vonatkozó célkitűzések. A dokumentum több mint négyszáz cikkelye közül kettő foglalkozik a kisebbségvédelemmel és egy a hagyományos régiók szerepével. Az EPP programtervezete kimondja, hogy az őshonos kisebbségeket – amelyek nemzedékek óta ugyanazon a területen laknak, miközben az államhatárok megváltoztak térségükben – segíteni kell identitásuk, anyanyelvük védelmében. A tervezet ugyanakkor szorgalmazza, hogy az Európai Unió építse be a kötelező érvényű közösségi jogba a kisebbségek védelmét. „Ez áttörés, hiszen az Európai Néppárt, általában az Európai Unió intézményei és politikai családjai nem foglalkoztak a kisebbségvédelemmel. A kisebbségek hozzájárultak az európai konstrukcióhoz, államalkotó tényezőknek kell őket tekinteni, és fontos, hogy az EU szintjén előbb-utóbb megszülessen egy olyan keretszabályozás, amely az őshonos kisebbségek számára identitásuk megőrzését garantálja. Az uniónak kötelezővé kell tenni bizonyos kisebbségvédelmi normákat a tagállamok számára. Ezért tartjuk áttörésnek (az EPP célkitűzését), mert így remény van rá, hogy ez a kérdés az európai intézményekben napirendre kerül” – magyarázta az RMDSZ elnöke. Az RMDSZ és a szintén néppárti magyar kormány viszonyát firtató újságírói kérdésre Kelemen Hunor azt válaszolta: a legnagyobb segítség a magyar kormány részéről, ha “nem szól bele” a romániai parlamenti választásokba. „A magyar kormánynak az kell legyen az érdeke, hogy erős parlamenti képviselete legyen az erdélyi magyarságnak, mert ez tudja biztosítani, hogy a következő időszakban a magyar-román viszony is stabil legyen, és javuljon esetleg. A munkából, amit el kell végezni, nekünk kell az oroszlánrészt kivenni, a következő időszakban is ehhez kell a magyar kormány morális segítsége, politikai támogatása, de ennek a választások után kell megérkeznie” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!