
Traian Băsescu államfő felszólította Victor Pontát, hogy mondjon le a miniszterelnöki tisztségről, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként alakítson olyan kormányt, amelyben ő maga nem vesz részt.
2014. december 05., 17:362014. december 05., 17:36
A hivatalából három héten belül távozó elnök csütörtök esti sajtónyilatkozatában úgy vélekedett: Ponta elvesztette hitelét az Európai Unióban, és ha az ő vezetésével alakul új kormány Romániában, az az országot is hitelteleníti. Szerinte Európában senki sem hiszi el, hogy a Ponta-kabinet nem szándékosan korlátozta a hagyományosan jobbra húzó román emigrációt abban, hogy éljen választójogával a novemberi elnökválasztáson.
Băsescu kijelentette: Európa nem felejtette el Ponta plágium-ügyét, az államfő 2012-es felfüggesztésekor elkövetett szabálytalanságokat és a kormányfő állítólagos ügynökmúltját, ezért Ponta „mérhetetlen károkat okoz Romániának”, ha nem távozik sürgősen a kormány éléről.
Az államfő szerint Ponta azóta ügyködik „izgatottan” egy új kormányzati struktúra kialakításán, amióta az RMDSZ bejelentette, hogy távozik a kabinetből. Băsescu megjegyezte, az RMDSZ biztosan nem azért lép ki a kormányból – ha ez egyáltalán bekövetkezik – mert a szövetség politikusai annyira érzékenyek lennének a választók által megfogalmazott üzenetre, mert szerinte „nagyon sokszor” bebizonyították, hogy ez nem érdekli őket.
A román államfő azonban nem kérdőjelezte meg, hogy a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező PSD-nek kellene továbbra is kormányoznia, ugyanakkor felszólította Pontát: értse meg, hogy további jelenléte a kormányban sérti Románia érdekeit.
Băsescu kimondatlanul is Victor Ponta múlt pénteken tett kijelentésére utalt, aki azt állította: hajlandó lenne távozni a kormány éléről, ha az államfő garantálná, hogy a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.
Traian Băsescu december 21-én adja át az államfői tisztséget Klaus Johannis megválasztott elnöknek. Băsescu tíz év után távozik az elnöki hivatalból, de állítása szerint nem vonul vissza a politikai életből, hanem belép a védnökségével idén alakult Népi Mozgalom Pártba.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!