
Fotó: presidency.ro
Aláírta Traian Băsescu államfő azt a törvénytervezetet, amely a munkáltatói nyugdíjjárulék 5 százalékpontos csökkentéséről rendelkezik.
2014. szeptember 21., 17:082014. szeptember 21., 17:08
Ezt maga az elnök jelentette be csütörtökön este a bukaresti Cotroceni palotában. Băsescu elmondta, továbbra sem ért egyet az intézkedéssel, de alkotmányossági normakontrollt nem kért, mert egyértelmű számára, hogy a jogszabály nem ütközik az alaptörvénybe.
Băsescu korábban már visszaküldte a parlamentnek a jogszabályt, így másodszor ugyanezt nem tehette meg, egyedül az alkotmánybíróságon támadhatta volna meg a törvényt. Az államfő azért nem ért egyet az intézkedéssel, mert szerinte a Ponta-kormány hosszú távon nem tudja fenntartani a járulékcsökkentés nyomán keletkezett bevételkiesést.
Az államfő újfent arra figyelmeztetett, hogy a jövő évben a társadalombiztosítási költségvetés deficitje 5 milliárd lejjel nő a járulékcsökkentés miatt, ezt a hiányt az állami költségvetésből kell betömnie a kormánynak. Băsescu szerint ezért a kormány a novemberi államelnök-választás után vagy eltörli az 5 százalékos csökkentést, vagy adóemelésre kényszerül, más alternatívája nem lesz. Ugyanakkor Victor Ponta miniszterelnök korábban leszögezte, hogy az intézkedést hosszú távra tervezik, mert fenntartható.
Az október 1-jétől hatályba lépő törvény szerint az eddigi 20,8 százalékos munkáltatói fő járulékkulcs 15,8 százalékra csökken. A nehéz munkakörülmények között dolgozók után fizetendő magasabb járulékkulcsokat is 5 százalékponttal 20,8 százalékra és 25,8 százalékra mérsékelik.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!