
A romániai kommunizmus bűneit leleplező legújabb könyv bemutatóján vett részt kedden Bukarestben az elnöki hivatalba visszatért Traian Băsescu államfő, aki hosszabb hallgatás után mondott beszédet a nyilvánosság előtt, ez volt a második nyilvános szereplése a visszatérés óta.
2012. október 16., 18:012012. október 16., 18:01
2012. október 16., 18:162012. október 16., 18:16
Băsescu kijelentette, hogy a 2004 óta tartó államfői mandátumainak egyik legfontosabb eredménye a romániai kommunizmus elítélése. „Nem túlzok, a kommunizmus elítélését az állam megreformálása érdekében elfogadott jogszabályok, így az új igazságszolgáltatási törvénykönyvek, az oktatási és a nyugdíjtörvény, valamint a munka törvénykönyve fölé helyezem, hiszen a kommunizmus leleplezése alapján érthetjük meg, hogy mi történik ma Romániában” – mondta az elnök, aki 2006-ban ítélte el a román kommunizmust. Akkor egy általa felállított tudományos bizottság jelentése alapján „bűnös és törvénytelen” rendszernek nevezte a kommunista diktatúrát a parlamentben. Az államfő szerint azért fontosak a kommunizmus bűneire rámutató könyvek, mert lehetőséget nyújtanak megismerni, miként születtek azok a döntések, amelyek akkoriban valamennyi ember életét befolyásolták. Hozzátette: a kommunizmus ideológiájának semmi köze nem volt a szabadsághoz. Băsescu szeptember elején lépett először a nyilvánosság elé visszatérése óta, akkor a román diplomaták éves találkozóján vett részt, ahol kijelentette, hogy a legfőbb román intézményeknek sikerült megvédeniük a jogállamot, miután a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) megkísérelte lebontani azáltal, hogy vezetői az összes fontos állami tisztséget megpróbálták megszerezni.
Bukaresti elemzők szerint Băsescu hivatalába való visszatérése óta meglehetősen visszafogott, ami mögött szándékos politikai stratégiát vélnek felfedezni.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!