Az együttműködésről tárgyal az EMNP és az MPP

Összeül csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) tárgyalódelegációja, hogy megvitassa a két párt esetleges együttműködését a december 9-i parlamenti választásokon.

2012. október 15., 18:102012. október 15., 18:10

2012. október 15., 18:322012. október 15., 18:32

Toró T. Tibor, az EMNP elnöke közölte, hétfő délben az elvi kérdésekről folytatott megbeszélést Marosvásárhelyen Biró Zsolttal, az MPP szombaton megválasztott elnökével. Ekkor rögzítették a két párt tárgyalódelegációjának a csütörtöki tárgyalását. Toró elmondta, az elvi megbeszélésen az derült ki számára, hogy az MPP független jelöltek támogatásában látja annak a lehetőségét, hogy képviseletet szerezzen a parlamentben, az EMNP viszont pártként indulna, és a hat képviselői és három szenátori körzetben szerzett győzelemmel teljesíthető alternatív küszöb átlépését tűzte ki céljául. „Azt hiszem, hogy a két párt által javasolt megoldások összeegyeztethetők” – nyilatkozta Toró T. Tibor. Az EMNP elnöke hozzátette, pártja hosszú távra próbál berendezkedni, és nemcsak ezen a választáson kívánna együttműködni az MPP-vel.

„Meg kell találnunk a közös cselekvés lehetőségeit, és ha sikerül a bennünk létező előítéleteket lebontani, akár egy közös struktúrában is folytathatjuk az együttműködést. Ennek bármilyen változata egyelőre nyitva áll előttünk” – nyilatkozta Toró T. Tibor.

Hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján egyébként Kelemen Hunor elmondta, az MPP Országos Tanácsa szombati döntései közül az RMDSZ azt tartja a legfontosabbnak, hogy az MPP megőrizte szervezeti önállóságát. A szövetségi elnök üdvözölte Biró Zsolt megválasztását az MPP élére. Megemlítette: nemzeti válogatottat ma csakis az RMDSZ égisze, logója alatt lehet létrehozni, hiszen választási szövetségek bejegyzését már nem teszi lehetővé a törvény. „Aki most gondolkozik azon, hogy nemzeti válogatottat hozzon létre, az nyilván nem erre a mérkőzésre, hanem a 2016-osra készül” – jelentette ki Kelemen, hozzátéve: a múlt hét elején hosszú megbeszélést folytatott Szász Jenővel, az MPP leköszönő elnökével, és ez alapján úgy látja, hogy a választások után lehetőség nyílik a két párt közötti párbeszédre, és több kérdésben együttműködhetnek. Az RMDSZ elnöke nyomatékosította, nem látja annak az esélyét, hogy más magyar pártok is bejussanak a parlamentbe. Választási indulásuk következtében viszont az RMDSZ 2-3 parlamenti helyet is elveszíthet. „Akik most ellenünk készülnek, csak azt akarják, hogy ellopjanak tőlünk pár mandátumot, de nem a maguk számára, hanem más pártok számára. De hát ilyen az élet” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés