
Folyamatos, közvetlen párbeszéddel kell megelőzni a román–magyar kapcsolatok újbóli kiéleződését – jelentette ki Bogdan Aurescu román külügyminiszter egy televíziós interjúban, amelyet szerdán ismertettek a román lapok.
2014. december 10., 16:212014. december 10., 16:21
Mint mondta, erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel is megállapodtak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) múlt heti bázeli értekezletén. Aurescu hozzátette: elfogadta magyar kollégája meghívását, így jövő év elején Budapesten lesz alkalmuk egyeztetni „mind a közös érdekekről, mind a kényesebb témákról”.
Arra a kérdésre, veszélyezteti-e a Románia regionális érvényesülési esélyeit Magyarország és Oroszország közeledése, Aurescu rámutatott: a románok és magyarok együtt vannak az Európai Unióban és a NATO-ban, ezen túlmenően minden tagállam szuverén módon alakítja külpolitikáját. „Ennek azonban megvannak a maga következményei” – jegyezte meg Aurescu, anélkül, hogy részletezte volna, mire utalt.
A román–orosz kapcsolatok megromlásának felelősségét Aurescu Moszkvára hárította, és egyebek mellet annak tulajdonította, hogy Románia nincs energetikailag annyira kiszolgáltatott helyzetben, mint a térség többi állama.
A viszony normalizálására tett kísérleteket megakasztotta az, hogy – a Krím annektálása, az ukrán válságba való orosz beavatkozás nyomán – elhidegült Moszkva kapcsolata a NATO-val és az EU-val, márpedig „Románia nem tud elvonatkoztatni attól, hogy tagja ezeknek szövetségeknek” – magyarázta Aurescu.
Arra a közbevetésre, hogy Moszkva amerikai provokációt emleget, egyebek között éppen a Romániába telepítendő rakétapajzs miatt, Aurescu azt állította, az oroszokat valójában az zavarja, hogy a rakétavédelmi rendszer kiépítése a dél-romániai Deveselun egy állandó amerikai jelenlétet feltételez, biztonsági többletgaranciát jelent Románia számára, amely azt is garantálja, hogy Románia „nem fog már visszatérni egy másik érdekszférába”.
Rámutatott: a radar már működik, a rakétákat jövőre helyezik hadrendbe. Aurescu szerint megalapozatlanok az orosz aggodalmak, mivel ez egy szigorúan védelmi rendszer: az elfogó rakétákban nincs robbanóanyag, nem alkalmasak nukleáris töltet szállítására, pusztán mozgási energiájukkal semmisítik meg az ellenséges rakétákat.
A román diplomácia vezetője szerint az sem igaz, hogy a rakétapajzs csökkenti az orosz nukleáris arzenál elrettentő képességét. „Nem lehet azt állítani, hogy 24 romániai elfogó rakéta és a 2018-ig Lengyelországba telepítendő 24 másik ilyen fegyver befolyásolhatja Oroszország csapásmérő képességét, amely az elfogók kijátszását szolgáló technikákkal felszerelt interkontinentális rakéták százaival rendelkezik” – hangoztatta Bogdan Aurescu külügyminiszter.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!