
Fotó: Barabás Ákos
Sokan megkönnyezték és megtapsolták első szent királyunk ünnepén Csíkszeredában a nagy sikerű István, a király rockoperát, amelyet fiatal önkéntesek segítségével több mint kétszáz, mélyszegénységben és gyermekotthonban élő Kárpát-medencei gyermek mutatott be. Az előadást követően még pár napig Erdéllyel ismerkednek, hétfőn Oklándon és Kustály váránál jártak. Kik a remény kis emberei?
2016. augusztus 23., 12:452016. augusztus 23., 12:45
2016. augusztus 23., 12:512016. augusztus 23., 12:51
Négy autóbusszal érkezett a Szűcs Balázs atya vezette népes szereplőcsapat. Amint zenét hallottak, táncra perdültek az oklándi parkban. „Van élet bennük” – mondta mosolyogva az atya, Kárpátalja, Vajdaság, Felvidék, Csángóföld, az Anyaország és Erdély nehéz sorsú, árva gyermekeire nézve.
A római katolikus pap ezelőtt kilenc évvel Zeteváralján táboroztatta a mélyszegénységben és otthonokban élő gyermekeket. Ott volt az „ős” István-előadásuk, akkor még erdélyi, csángóföldi és magyarországi gyermekekkel. A tábort később áthelyezték Csobánkára, a cserkészparkba, szándékosan tágítva a kört, a Kárpát-medence leghátrányosabb helyzetűi felé fordulva. Éljenek bár javítóintézetben vagy a lét más peremén, mindannyiukat emelni szeretnék. Programjaikon hatszázötven gyermek vesz részt, a tábor közel ezerfős. Amikor együtt vannak, csak adnak, adnak, mindazt, ami hétköznapi életükből hiányzik – a lelkiektől az élményfürdőn át a kirándulásokig. Közben meglátták, milyen sok értéket hordoznak, sokaknak színészi, előadói képessége van. Számukra két fesztivált szerveztek. A másodikon elhatározták, hogy összehoznak egy közös előadást.
Akit nyolcezer ember tapsol meg, az nem sajnálatra, hanem irigylésre méltó – mondja meggyőződéssel Balázs atya. Önmagukat múlják felül, és értékeikkel másokat is megerősítenek. Első előadásukat 2014. augusztus 30-án mutatták be Budapesten, a Petőfi-csarnok szabadtéri színpadán. Az akkor összegyűlt adományokból az egyesület anyagi segítséget tudott nyújtani a gyerekeknek. 2015-ben a délvidéki Csantavéren szerepeltek, és az adományból a zentai magyar kórház újszülöttosztályának egy nagy értékű orvosi készülék megvásárlását finanszírozták. Az idei, csíkszeredai előadás felajánlásait a csíkszentsimoni gyermekotthon felújítására fordítják.
A bemutató előtt egy hetet együtt töltöttek, próbáltak. Utána, vasárnap a hálaadó szentmisére a Madarasi Hargitán került sor, ahol kopjafát is állítottak. Az oklándi meghívás szintén a csobánkai tábor hozadéka: az elhelyezőközpontból és a községből is nyaraltak ott idén gyermekek.
Cseke Rozália, a központ vezetője köszöntötte a parkot megtöltő vendégsereget. Cseke Miklós polgármester abban erősítette őket, hogy mindig „van egy Balázs atya, aki megfogja kezüket és továbbvezeti őket az életben”. Tamás Huba homoródkarácsonyfalvi plébános emlékeztetett, Csíkszeredában több ezren énekeltek velük, sok-sok embernek adtak erőt, reményt. Hiszi, a Jóisten is ott tapsolt, hiszen minden tudásukat, tehetségüket beleadták, és ettől lett páratlan. Minél több munka van valamiben, annál értékesebb – buzdított. Ha hétköznapjaik olykor szeretethiányosak is, a mennyei Atya szereti őket, és küld Balázs atyákat, elkötelezett nevelőket. Az egymás kezét fogva elmondott Miatyánk egyrészt hálaadás volt, másrészt kérés: legyen meg a mindennapi kenyerük. Szűcs Balázs atya a hatalmas szeretetet köszönte meg, amivel Oklándon fogadták őket.
Szereplők és élethelyzeteik
Egy csendes helyen előbb a kárpátaljai, „majdnem tizenhét éves” Zsenyával beszélgettünk, aki Rádon, nevelőszülőknél él. Hét éve jár az alapítvány táboraiba, mindhárom előadásban szerepelt. A nyári programon barátainak és a közönségnek örül legjobban.
A magyarországi Orsós Dominik Richárd, amióta szülei „szétmentek”, édesanyjával és négy testvérével albérletben lakik Nagyecseden. Az Igazgyöngy Alapítványhoz jár, szeret táncolni, így őt is ajánlották az előadás szereplői közé. Számára emlékezetes a szeredai előadás, a kopjafa avatása pedig „megható volt”.
Boldozsár István a délvidéki Csantavér melletti Dreáról érkezett, nyolcgyermekes családból. Magyar iskolába jár, de szerbül is beszél. Édesapja nagyon beteg, nem tud dolgozni, és most már édesanyja sem, mert megsérült. Eljár a Lurkó Házba, ott kérdezték meg, részt venne-e ebben az előadásban. Balázs atya és a csantavéri plébános segítette, hogy kiválthassák az útlevelét. Számára a legemlékezetesebb a főpróba volt, de nagyon jól érzi magát vidékünkön. Falustársának, a szintén 13 éves Almási Tomicának három testvére van. Szülei a földeken dolgoznak, idén babot műveltek. Fárasztó volt számára a próbafolyamat, de emlékezetes marad a szombati fellépés, és nagyon örül, hogy előadhatták.
Gábor Razvan a csíksomlyói elhelyezőközpotban él, nem ismeri a családját. A rockoperában katona. Legjobban annak örül, hogy együtt tudott lenni barátaival, és hogy találkozott Balázs atyával, akinek programjain egész nyáron ott lehetett.
A vendégekről ezúttal az oklándi elhelyezőközpont nevelőtestülete és a helybéli szülők gondoskodtak: nagy üstben készült az ebéd, pirult a sok kürtőskalács, fánk. A kirándulás és mozgás, valamint a közös vacsora után barátokként búcsúztak el az oklándi vendéglátóktól.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!