Gyávasággal vádolja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőit Traian Băsescu volt államfő, Mihai Tudose volt kormányfő pedig arra emlékezteti a magyar közösség tagjait, hogy azt az országot, amelyben élnek, Romániának hívják.
Áramkimaradások okoztak fennakadást a hulladéklerakó tisztítórendszerében, emiatt csurgalékvíz jutott a telep esővíz-elvezető rendszerébe. Ezt maga a lerakót üzemeltető cég jelentette be közleményben. A dokumentumban az RDE Harghita Kft. elnézést kér.
A csíkszeredai Szent Kereszt Plébániához tartozó hívek, hogy akik részt akarnak venni Ferenc pápa szentmiséjén Csíksomlyón, június 1-jén (a Hármashalom oltárral szemben, a Felcsíkiak kerületében) szerdáig, azaz február 27-én éjfélig iratkozhatnak fel a plébánia honlapján.
Nem adott elsőbbséget az útkereszteződésben, nekiütközött egy másik járműnek, ami további két parkoló autóban tett kárt és egy gyalogost is elütött – röviden így foglalható össze az a közúti baleset, ami szombaton 18 óra 40 perckor következett be Gyergyószentmiklóson.
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum ismét megrendezi a jégkarnevált: vasárnap várják a jelmezes résztvevőket a székelyudvarhelyi műjégpályára.
A Székely himnusz szerzője születésének 124. évfordulóján Csanády Györgyre emlékeznek Székelyudvarhelyen.
Folytatódhat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fejlesztése, miután a tavaly novemberben a város helyi tanácsa elfogadta a kórház területére vonatkozó övezeti rendezési tervet (PUZ). A munkálatok folytatásaként elkészül egy új épület megvalósíthatósági tanulmánya.
A 24. Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót tartják február 23-án Csíkszentimrén. Az esemény délelőtt tíz órától rózsafüzér-ájtatossággal kezdődik a templomban, utána szentmisén vehetnek részt a kórustagok és a hívek.
Nem csak látványos turisztikai központ a tordai sóbánya, ahol az Európai Unió támogatásának köszönhetően néhány évvel ezelőtt korszerű gyógykezelő központot alakítottak ki. A természeti képződményben a látványt gondosan tervezett világítás erősíti. És hogy mennyire, fotókon mutatjuk.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, a hőmérsékleti értékek 0 és 14 Celsius-fok között is ingadozhatnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) február 18. és március 3. közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
A 2019. január 19-én kibocsátott, 289 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson.
Ezen a héten a #fridaysession vendége a budapesti Gyík zenekar volt. A banda 2012-ben alakult, műfaja a tagok saját megfogalmazása szerint alternatívnak hip-hop, hip-hopnak pedig alternatív, de mindenképpen „bármihez képest másmilyen zene” az övék.
Hideg aszfalttal tömik be Szentegyházán a kátyúkat ideiglenes megoldásként. A munkálatokat csütörtökön kezdték el, és remélik, kitart az eredménye addig, amíg időtállóbb javításba kezdhetnek. Az viszont még kérdés, hogy kinek kell azt elvégeznie, ugyanis az út még garanciában van.
Március elsejétől növekednek az ivóvíz-, illetve szennyvízszolgáltatás díjszabásai – tájékoztatott a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat, amelynek közleménye szerint a minimálbér-emelés, valamint az energia árának növelése miatt van erre szükség.
Semmi nem változik idén a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgája és az érettségi tekintetében – jelentette ki szerda este az Antena 3 televíziócsatornának adott nyilatkozatában Ecaterina Andronescu oktatási miniszter.
A Bonus Pastor Alapítvány február 18. és március 1. között kéthetes rövidterápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak.
Visszatért a tél Székelyföldre, az elmúlt nap, illetve órák havazásai nyomán számos helyen jelentős hóréteg alakult ki, illetve a már meglévő vastagodott. A régió lakott településeit tekintve Csíkszeredában a legnagyobb a hó. Csak viszonyításként, tizenhétszer akkora, mint Marosvásárhelyen.
Felröppent a hír, hogy öngyilkos lett az a ratosnyai fiatal, akit hétvégén autóval üldöztek a szászrégeni és marosvécsi rendőrök, ennek következtében nyakon lőttek egy ártatlan járókelőt. A hírt cáfolta a Maros Megyei Rendőrség sajtószóvivője, Emanuela Rugina.