Megemlékező ünnepségekkel, koszorúzásokkal, kulturális rendezvényekkel tisztelegnek Székelyföld-szerte a 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. Helyenként az ünnepségek idején forgalomkorlátozásra lehet számítani, és egyes intézményeknél szünetelni fog az ügyfélszolgálat is.
Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus felszólította a megye minden polgármesterét és közintézmény vezetőjét, hogy tartsák be a Románia zászlajának kitűzésére és a himnusz eléneklésére vonatkozó törvény előírásait.
A külhoni, nemzetiségi és egyházi élet kiemelkedő képviselőinek tevékenységét ismerték el március 12-én, Budapesten. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a március 15-ei ünnepségeket megelőzően adta át a Magyar Arany Érdemkeresztet.
A kormány keddi ülésén határozatot fogad el, mely előírja, hogy a nyugdíjasoknak az idén megközelítőleg 60 ezer gyógyüdülési utalványt osztanak ki, tájékoztatott Viorica Dăncilă miniszterelnök, rámutatva, erre a célra több mint 335 millió lejt különítettek el.
A kormány jóváhagyja a magánszemélyek jövedelmi adójáról és társadalombiztosítási hozzájárulásáról szóló egységes nyilatkozat leadási határidejének július 31-éig való meghosszabbítását – írja az Agerpres hírügynökség Viorica Dăncilă miniszterelnök keddi bejel
Civil kezdeményezésből fogalmazódott meg az igény az iránt, hogy a csíkszeredai hagyományos helyi termékek vására alkalmával legyen lehetősége a lakosságnak a használt étolaj leadására, ezáltal kímélve a környezetet.
Az ország régióinak zömében felmelegedés várható a következő két hétben (március 11. és 24. között), de csapadékosra fordul az idő, főleg a következő napokban – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által hétfőn közzétett előrejelzésből.
Noha a Székely Szabadság Napját megelőzően a helyszín átalakítása, a marosvásárhelyi Postaréten található Székely vértanúk emlékművének térrendezése borzolta a kedélyeket, ez a helyszínre gyűlteknek köszönhetően vasárnap délután nem látszott: megtöltötték a teret a megemlékezők.
Végül nem a forma, hanem a tartalom döntött: székelyek gyűltek össze a frissen átalakított marosvásárhelyi Postaréten vasárnap, a Székely Szabadság Napján megemlékezni és megmutatni autonómia iránti igényüket.
Az erős széllökések által úttestre döntött ágakat takarítottak el a tűzoltók vasárnap reggel Csíkszeredában, ezzel egy időben pedig az áramszolgáltató szakemberei azon dolgoznak, hogy több csíkszéki településen visszaállítsák a villanyáram-szolgáltatást.
Nem tetszik az adóhatóságnak, hogy februárban jelentősen visszaesett az elektronikus pénztárgépekre vonatkozó igénylések száma, noha nincs hiány ezekből a piacon. Ezért március 15-től tematikus ellenőrző akciót indítanak, hogy megvizsgálják, áttértek-e a cégek az új pénztárgépek használatára.
Húsz megye 275 településén 1027 afrikaisertéspestis-gócot tartanak nyilván – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság pénteki közlésére hivatkozva.
Ezen a hétvégén Csíkszeredában László Zsuzsa, míg Székelyudvarhelyen Erőss Enikő látja el a sürgősségi fogászati eseteket.
A 27 éves tapasztalattal rendelkező Lecoimpex az erőátviteli termékek első forgalmazói közé tartozik Romániában, ugyanakkor az ország egyik legjelentősebb beszállítója a mechanikus hajtástechnikai termékek területén.
Hétfőn kezdődik a hetedikesek és nyolcadikosok országos próba-képességfelmérője. A próbavizsgára mintegy 350 ezer tanulót várnak.
Március 11-étől, hétfőtől új ügyfélfogadási programmal működnek Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának ügyfélfogadó irodái.
Második alkalommal tartják meg az eHRdély elnevezésű magyar nyelvű HR-konferenciát április 5-én a marosvásárhelyi Privo Hotelben. A rendezvény céljai közt szerepel a humán erőforrás területén dolgozó erdélyi magyarok közösséggé formálása, a szakmai fejlődés biztosítása.
Regisztrációval és a járgányok kiállításával kezdődik szombaton tíz órakor a Kergeolimpia újabb kiadása Hargitafürdőn, a Csipike-sípályán – tájékoztatnak a szervezők.