Kevesebb mint egy hónap múlva, június 14-16. között szervezik meg az oltszemi Mikó-kastély területén a diMANSIONS fesztivált, amely során a 80-as, 90-es és 2000-es évek nemzetközi, hazai és anyaországi sztárjai adnak élő koncertet.
Az úzvölgyi temetőben kialakult helyzet miatt felbontja az együttműködési megállapodást a PSD–ALDE-kormánykoalícióval az RMDSZ. Ezt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke jelentette be. Mint fogalmazott: egyértelmű kérésük ellenére a kormány nem tett határozott lépéseket a helyzet további elmérgesedésének megakadályozásáért
A Richter-skála szerinti 4-es erősségű földrengést mértek szerdán 22 óra 41 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet (INFP) jelentésére hivatkozva.
Két, a második világháborúból maradt támadó kézigránátot találtak kedd este egy parajdi ház padlásán – tájékoztatott Alina Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője.
A közelgő európai parlamenti választásoknak tétje van az erdélyi gazdák számára is, hiszen nem mindegy, hogy a következő költségvetési ciklusban az agráriumra fordított alapok mekkora szelete jut majd a hazai kisgazdaságokhoz.
A VIBE Fesztivál is beszállt a választási mozgósításba, kedden elindította az Implikálódj! nevű kampányt. Arra kérik az első választásukra készülőket, hogy vállaljanak felelősséget a környezetükért és vegyék ki részüket a politika alakításából.
Bocskor Bíborka színművésznő, a Magashegyi Underground rockegyüttes csíki származású énekesnője és Andra Ioana Iamandi, az Octavian Goga Főgimnázium XI. osztályos diákja lesz a házigazdája a május 25-26-án megszervezett Hargita megyei zenészek Hargita megyei gyermekekért című karitatív jellegű pop-rock fesztiválnak.
A bukaresti B1 TV műsorvezetője, a szélsőséges legionárius ideológiák szimpatizálója és összeesküvés-elméletek terjesztője, Tudor Barbu a „Most történik” (Se intampla acum) című műsorában az úzvölgyi temetőben történt incidensekről értekezett – nem kevés hazugságot sulykolva a román nézők fejébe.
Hamar azonosították a rendőrök a Varságon üldözőbe vett, majd erdőbe menekült fiatal sofőrt. De nem a jogsija alapján, hiszen az nincs neki.
Ittasan vezetett, ennek következtében egy parkoló autónak ütközött egy zsilvásárhelyi férfi vasárnap este egy székelyudvarhelyi lakótelepen.
Agresszió miatt riasztotta a rendőröket egy 61 éves gyergyóvaslábi lakos a hétvégén. Mint kiderült, az ütlegelés mögött régebbi sérelmek húzódnak.
Megfontolják, hogy az egyetemistákhoz hasonlóan a tanulók is ingyen utazhassanak a vasúton – jelentette be hétfői nagyszebeni sajtóértekezletén Marius Budăi munkaügyi miniszter.
A következő két hétben is kitart a légköri instabilitás, országszerte további esőzések várhatók, és enyhén nő a hőmérséklet – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat május 20-a és június 2-a közötti időszakra vonatkozó előrejelzésére hivatkozva.
A június 14–16. között az oltszemi Mikó-kastélyban megszervezésre kerülő diMANSIONS – Hit Music Festival nem titkolt szándéka, hogy hazai előadók és nemzetközi világsztárok társaságában három napnyi feledhetetlen retró-élményt nyújtson a fesztiválozóknak, egy történelmi környezetben.
A Szatmár megyei magyar embereket arra biztatják, hogy az európai parlamenti választáson az RMDSZ-re, a referendumon a két igenre szavazzanak. A szövetségi elnök erről Szatmárnémetiben beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Újabb, légköri instabilitásra vonatkozó elsőfokú – sárga jelzésű – figyelmeztetést adott ki hétfő reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Az ország 27 megyéjét érintő riasztás kedd reggelig érvényes.
Javában zajlik az AgroMánia mezőgazdasági kiállítás Sáromberkén. A vasárnap estig tartó rendezvény fő célja, hogy lehetőséget teremtsen az ágazatban tevékenykedőknek a kölcsönös tapasztalatcserére, megismertetve egymással a fejlődési lehetőségeket.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni szombat késődélután a román–magyar határátkelőnél az A1-es autópályán, Nagylaknál.