Hirdetés
Hirdetés

Volt egy kis kakaskodás a Székely szabadság napi felvonulás engedélyezése kapcsán

Jelen állás szerint idén is a járdára szorulnak a felvonulás résztvevői. Archív •  Fotó: Haáz Vince

Jelen állás szerint idén is a járdára szorulnak a felvonulás résztvevői. Archív

Fotó: Haáz Vince

Idén is megszervezi megemlékező nagygyűlését és felvonulását március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – közölte pénteken a szervezet elnöke. Izsák Balázs kifogásolta, hogy a láttamozó bizottság pénteki ülésére nem engedték be a szervezőket.

Székelyhon

2024. február 23., 20:522024. február 23., 20:52

Az SZNT elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: pénteken először fordult elő a marosvásárhelyi rendezvény történetében, hogy

a szervezőket és a sajtót nem engedték be a hatóságok képviselőiből álló láttamozó bizottság ülésére.

Elmondta: az elmúlt években részt vettek a találkozókon. Mint mondta, a jogszabályok szerint a láttamozó bizottságnak módjában áll megváltoztatni a nyilvános rendezvény bizonyos elemeit a szervezők beleegyezésével.

Idézet
Ha mi nem vagyunk ott, akkor hogyan lehet kérni a beleegyezésünket?”

– tette fel a kérdést az SZNT elnöke.

Hirdetés

Közölte, hogy hétfőn írásbeli tájékoztatást fog kérni a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az ügyben. Rámutatott arra, hogy

a székely szabadság napi rendezvényt előzetes bejelentés alapján lehet megtartani, melyet az SZNT már tavaly tavasszal megtett a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban.

Az engedélyt megadott határidőn belül megtagadhatták volna, amire nem került sor, így a bizottság már csak a rendezvény bizonyos elemein változtathat a szervezők beleegyezésével.

Az SZNT előzetes bejelentésében a gépkocsiforgalom lezárását is kérte, ha ezt jóváhagyják, akkor a felvonulás résztvevői az úttesten vonulhatnak.

Ellenkező esetben a járdára szorulnak, amire az elmúlt években kétszer volt példa, legutóbb tavaly - emlékeztetett Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke arra is kitért, hogy a korábbi években a román csendőrség is egyeztetésre hívta a szervezőket a rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében. Tavaly azonban

„engedélyező hatóságként” lépett fel, és hat nappal a rendezvény után büntető jegyzőkönyvet állított ki Izsák Balázs nevére „tiltott rendezvény megtartása miatt”.

Az SZNT-elnök ezt megóvta a marosvásárhelyi bíróságon, és alapfokon megnyerte a pert. Az ítélet érvénytelenítette az 1000 lejes bírságot.

Izsák Balázs szerint a bíróság az indoklásban leszögezte: a csendőrség feladata a rend fenntartása, és nem lépheti túl hatáskörét. Az MTI kérdésére elmondta: idén is számít hasonló eljárásra.

Idézet
Most is ugyanaz a csendőrparancsnok akadályozta meg, hogy bemenjünk a gyűlésre”

– mondta a láttamozó bizottság pénteki ülésére utalva.

Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a csendőrség kérésének tett eleget, amikor az ülésen csak a bizottság tagjai – a polgármester, a főjegyző, a csendőrség és a rendőrség képviselői – vehettek részt.

Idézet
A szervezők részvétele a láttamozó bizottság ülésén szokásjog volt Marosvásárhelyen, de nem volt törvényes”

– idézte a hírügynökség a polgármestert.
Soós azt is elmondta, hogy a rendezvény megtartását útlezárások nélkül hagyták jóvá, így a felvonulás résztvevőinek a járdán kell haladniuk.

Az SZNT március 10-én évente megtartja Marosvásárhelyen a székely szabadság napját, ahol kiáltvány elfogadásával a román törvényhozás és a nemzetközi közösségek felé közvetíti a székelyföldi autonómiaigényt.
A szervezet a napokban felhívással fordult a székelyföldi magyar polgármesterekhez, kérve, hogy

március 10-én tűzzék ki a polgármesteri hivatalok és közintézmények épületeinek homlokzatára a székely zászlót.

„Románia alkotmányának 6. cikkelye elismeri és szavatolja a kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére. A székely zászló kitűzése alkotmányos jog, amellyel legalább a székely szabadság napján élni kell” – írták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés