Pénteken, július 5-én szúnyogirtást tartanak Sepsiszentgyörgy területén – értesíti a lakókat Sepsiszentgyörgy önkormányzata.
Az európai út szélén szabálytalanul haladó gyalogost gázolt el egy ittas robogós szombat este Madéfalván. A padkára zuhanó jármű utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Maroshévíztől Gyergyóremetéig menekült egy kolozsvári autóvezető vasárnap reggel, miután halálra gázolt egy idős nőt.
Hamarosan kezdetét veszi a már hagyományosnak számító Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely szerves részét képezi a csíki, erdélyi nyári programoknak, évente több ezer személyt szólítva meg.
Az Európai Unió tagállamaiban a 16 és 74 év közötti lakosság 56 százaléka használta a közösségi oldalakat – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) adataiból.
Elkezdődtek az érettségi írásbeli vizsgái, amelyekre több mint 136 ezer végzős iratkozott fel. Közülük több mint 116 ezren idén, közel húszezren a korábbi években fejezték be tanulmányaikat – olvasható az Agerpres hírügynökség összesítésében.
Trófeát és szablyát vehetett át a Székely Vágta kovásznai győztese. Mi nemcsak a díjakat mutatjuk, hanem az odavezető eseményeket is: a finálé felvezetését, ágyúdörrenést, a rajt előtti feszültséget, majd a levegőkifújást. Képtörténet egy szuszra.
Lovas díszmenettel kezdődött szombaton a Székely Vágta a maksai Óriáspince-tetőn. Látványból nem volt hiány, huszárok vonták fel az óriás székely zászlót, lovasok hajtottak a célig, mutatványosok kápráztatták el a közönséget. Fotókon mutatjuk.
Egy hét alatt több ezren váltottak fürdőjegyet a Medve-tóhoz, ami legfőképp annak köszönhető, hogy a múlt pénteki nyitás óta kedvez az időjárás a strandolóknak. Jelenleg a tó vizének hőmérséklete a felszínen 30 Celsius-fok, másfél méterrel mélyebben 35,6 fok.
Hétfőn kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái, amelyekre több mint 136 ezer végzős iratkozott fel. Közülük több mint 116 ezren idén, és közel húszezren a korábbi években fejezték be tanulmányaikat – olvasható az Agerpres hírügynökség összesítésében.
A Richter-skála szerinti 3,4-es erősségű földrengést mértek szombaton 5 óra 18 perckor Vrancea megyében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet (INFP) jelentésére hivatkozva.
Nagy népszerűségnek örvend az a Facebookon közzétett videó, amin egy idős férfi etet egy békésnek tűnő medvét az úton, a háromszéki Ozsdola közelében.
Házkutatást tartottak csütörtökön a szászsebesi postahivatalnál és annak több jelenlegi és volt alkalmazottjánál. Több mint tízezer nem kézbesített küldeményt találtak, nyolc postást őrizetbe vettek.
Fa dőlt egy parkoló autóra a székelykeresztúri Kossuth-lakónegyedben a csütörtöki vihar következtében, Agyagfalván pedig egy melléképület tetőszerkezetét rongálta meg a viharos erejű szél – számolt be Facebook-oldalán a Székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
Országos szintű baleset-megelőzési akciót tart a következő három napban a román rendőrség, valamennyi sebességmérő készülékkel kint lesznek az utakon – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában országszerte több mint kétszáz fát döntött ki a viharos erejű szél, ugyanakkor megrongált 30 tetőszerkezetet és kárt tett 21 járműben – tájékoztatott a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Elgázolt az autó egy medvét az 1-es országúton, Brassó kijáratánál. A sérült medvét a zernyesti rezervátumba szállítják.
19 Hargita megyei településen nincs áram jelenleg a csütörtök éjszakai vihar és felhőszakadás okozta meghibásodások miatt.