337 új fertőzöttel az elmúlt 24 óra alatt meghaladta a 7200-at az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, az ország területén 362 elhalálozást jegyeztek – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport szerdán, 13 órakor.
Tanácskozásra hívta Klaus Johannis a miniszterelnököt és a kormány több tagját, amelyen az államfő arra fogja kérni a minisztereket, hogy gondolják újra a belügyminisztérium és a román ortodox egyház közötti húsvéti megállapodást. Ezt az elnök jelentette be, rövid sajtónyilatkozatában.
Megállapodást kötött a belügyminisztérium az ortodox egyházzal a román húsvéti szertartások kapcsán: eljuttatják a szent lángot a hívekhez, akik a szentelt vízzel és borral meghintett kenyérből is részesülhetnek. A miniszterelnök szerint minden rendben lesz, az RMDSZ élesen bírál.
A jelenlegi járványügyi helyzet idején a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakos oktatói telefonos tanácsadást és segítségnyújtást biztosítanak az érdeklődők számára – tájékoztat az egyetem sajtóosztálya.
Koronavírussal diagnosztizált személyek haltak meg – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport. 372-re emelkedett azoknak az igazolt COVID-19 fertőzötteknek a száma Romániában, akik nem élték túl a betegséget.
Felerősödött széllel, éjjel pedig a magasabban fekvő országrészekben havazásba átváltó esővel tért vissza a télies időjárás térségünkbe, ami lehűléssel járt.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság online programsorozatot indít Facebook-oldalán, ahol különböző gazdasági témákról hallgathatnak meg előadásokat csütörtökönként.
Verekedés tört ki hétfő délután, majd este Kászonaltíz községben. Az indulatok megfékezésére a különleges rendőrségi egység bevetésére is szükség volt. Összesen hét személyt kellett kórházba szállítani.
Csíkszereda idei általános tavaszi nagytakarításán 147 tonna utcai szemetet gyűjtött össze az Eco-Csík Kft., a begyűjtött zöld hulladék mennyisége pedig megközelíti az 500 köbmétert – tájékoztat a város polgármesteri hivatala.
A húsvét eltelt, nincs mit mesélni róla különösebben. A közös ebéd után mindenki behúzódott a saját szobájába és elvolt a maga gondolataival. Én is.
Aláírta Klaus Johannis államfő a szükségállapot további harminc nappal való meghosszabbításáról szóló rendeletet. Mindezt maga az elnök jelentette be keddi sajtónyilatkozatában.
Megközelítette a 6900-at az elmúlt 24 óra alatt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, az ország területén 332 elhalálozást jegyeztek – közölte kedden 13 órakor a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Újabb haláleseteket jelentett be a Stratégiai Kommunikációs csoport kedden. 351-re emelkedett azoknak a bizonyítottan COVID-19-ben szenvedő pácienseknek a száma Romániában, akik nem élték túl a betegséget.
Április 6-a és 12-e között 18,9 százalékkal nőtt a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma az előző héthez képest Romániában – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet.
Hét konténerből álló moduláris kórház építése kezdődött el hétfőn a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségeket kezelő osztályának szomszédságában, Csíksomlyón. Ezzel megnő a kezelőfelület és elkülönítésre is alkalmas kórtermek jönnek létre.
Továbbra is tiszteletben kell tartani a társadalmi távolságtartás szabályait és az óvintézkedéseket, mert három hét múlva várható a koronavírus-járvány tetőzése a statisztikák szerint – mondta hétfőn Galacon Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Felerősödő szélre, a hőmérséklet lecsökkenésére figyelmeztet az Országos Meteorológiai Intézet. Az előrejelzés szerint keddtől ismét hidegre fordul az időjárás, helyenként havazás is előfordulhat – írja a Mediafax.
Egy farkaslaki férfi értesítette vasárnap éjjel egy órakor a rendőrséget, hogy ismeretlenek elvitték az autóját az udvarról. Szinte azonnal a riasztás után akcióba tudott lépni a Székelyudvarhelyi Rendőrkapitányság egyik bűnügyi nyomozója, aki ugyan nem volt szolgálatban, de a károsult közelében tartózkodott.