
Fotó: Székelyhon
Január 22-én van a magyar kultúra napja, amelyet számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek Magyarországon és Erdélyben egyaránt.
2025. január 22., 13:182025. január 22., 13:18
2025. január 22., 14:202025. január 22., 14:20
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt – emlékeztet az MTI.
A magyar kultúra napján az Országos Levéltárban őrzött kincsek felfedezésére hívja az érdeklődőket az intézmény, ahol többek között látható lesz Kölcsey Ferenc verseskötetének első kiadása, amely a Himnuszt is tartalmazza. A látogatók nem csak a levéltárban őrzött dokumentumritkaságokat, de az intézménynek otthont adó Bécsi kapu téri palotát is megismerhetik.
A magyar kultúra napján a közmédia Duna csatornáján lesz látható először a Ványa bácsi – Buborékkeringő című televíziós játékfilm. A Thália Színház nagysikerű előadásából készült Csehov-adaptációt 21 órától láthatja a közönség.
Az M5 csatorna új műsorokkal ünnepli a magyar kultúra napját. Elindul a Mesék a takarásból című új riportműsor, felújítva látható több népszerű régi zenés film, megújul a csatorna képzőművészeti magazinja és napi kulturális programajánlót is láthatnak mostantól a nézők.
A kulturális csatorna összes saját műsora a magyar kultúra napjának ünnepével foglalkozik egész héten.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!