Valamennyi korlátozó intézkedés érvényben marad az ortodox húsvét alatt - szögezte le pénteken Klaus Iohannis államfő. A Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában az elnök felhívást intézett a hatóságokhoz.
Lezárult a Verselő Kárpát-medence online szavalóverseny jelentkezési időszaka szombaton, április 11-én – tájékoztatnak a verseny szervezői. Mint írják: több ország, régió lakóit sikerült elérniük, sőt, még a távoli diaszpóra néhány területéről is akadtak lelkes jelentkezők.
Elindult pénteken délelőtt tízkor az IMM Invest elnevezésű, a kis- és középvállalkozások támogatására létrehozott program, amellyel a kormány gyakorlatilag elkezdi a gazdaság újraindítását.
360 új esettel 8067-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma péntekre. Hargita megyében 9-ről 11-re emelkedett a fertőzöttek száma, Maros és Kovászna megyében ez a szám nem változott: előbbiben 250, utóbbiban 123 fertőzöttet tartanak nyilván.
411-re emelkedett pénteken azoknak az igazolt koronavírus-fertőzötteknek a száma Romániában, akik nem élték túl a betegséget.
A járványhelyzet alakulásának függvényében május 15-e után újranyithatnak az iskolák – írja az Agerpres hírügynökség Ludovic Orban miniszterelnök csütörtöki nyilatkozatára hivatkozva.
Romániában csütörtök estig összesen 981 egészségügyi dolgozó – orvos, asszisztens, ápoló, takarító, kisegítőszemélyzet – fertőződött meg igazoltan koronavírussal – számol be az Országos Közegészségügyi Igazgatóság. Az adatok kapcsán azonban furcsaságok merültek fel.
Negatív eredmények születtek a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Sürgősségi Betegellátó Egységének alkalmazottainál elvégzett koronavírus-tesztek során.
Jóváhagyta az egészségügyi minisztérium a koronavírus-tesztelések számának növelését. A tesztelést az új intézkedés szerint az egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett személyeken is elvégzik.
Egy 66 éves nő, egy 51 éves és egy 39 éves férfi a koronavírus legújabb, Maros megyei áldozatai. Mindegyiküknek volt más betegsége is.
Folytatódik Székelyudvarhely lépcsőházainak fertőtlenítése, a munkát csütörtökön kezdte el a szakcég.
A közelgő ortodox húsvétra való tekintettel újabb ajánlásokat fogalmazott meg a Stratégiai Kommunikációs Csoport a társadalmi távolságtartást illetően – írja az Agerpres hírügynökség.
Kilencre nőtt hivatalosan Hargita megyében a koronavírussal fertőzöttek száma, ugyanakkor országos szinten az elmúlt huszonnégy órában közel félezer új fertőzést regisztráltak.
Módosult az ortodox egyház és a belügyminisztérium közötti egyezség a húsvéti ünnepekre vonatkozóan, a korábbi elképzeléstől eltérően házhoz viszik a szent lángot – jelentette be szerda késő este Marcel Vela tárcavezető. Az új megállapodás értelmében a szertartásokat a hívők nélkül tartják.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága fontosnak tartja, hogy a jelenlegi helyzetben is tartsa és erősítse a kapcsolatot a külhoni magyar közösségekkel, ezért online találkozót hirdet a Kárpát-medencei magyar vállalkozók számára.
Koronavírus-fertőzést igazoltak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Sürgősségi Betegellátó Egységének egyik orvosánál. A fertőzés nyomán, az erre vonatkozó eljárásoknak megfelelően az egység alkalmazottai számára elvégzik a koronavírus-tesztet.
A lakhely elhagyásakor szükséges egyéni felelősségvállalási nyilatkozat újrahasználható más dátumon is, ha az úticél és az útvonal változatlan – jegyzi meg szerdai tájékoztatásában a román rendőrség.
Lakóháznál keletkezett tűz szerdán Szentegyházán. A Hargita megyei tűzoltóság gyorsjelentése szerint a székelyudvarhelyi tűzoltók két egységgel vonultak ki a helyszínre, ugyanakkor riasztották a szentegyházi és a kápolnási önkéntes tűzoltókat is.