
Fotó: Mihai Poziumschi/Agerpres
Ciprian Șerban képviselőházi elnök szerdán bejelentette, hogy az alsóház átszervezése is folyamatban van, és a jövő hét elején véglegesítik a tervet, amely személyzetcsökkentést és az energiahatékonyságra törekvő intézkedéseket is tartalmaz.
2025. január 22., 18:472025. január 22., 18:47
Az Agerpresnek nyilatkozva a politikus elmondta, hogy az alsóháznak megközelítőleg 1500 alkalmazottja van, és a tervek szerint több mint 200 állást szüntetnek meg. Hozzátette: szeretné, ha hétfőn már az asztalán lenne a tervezet, és akkor az alapján konkrétumokat is mondhat majd.
A képviselőházi elnök szerint az energiahatékonyságot is szem előtt tartják,
Ilie Bolojan szenátusi elnök szintén szerdán bejelentette, hogy a felsőház alkalmazottainak számát 796-ról 618-ra, az intézmény gépjárműparkját és üzemanyagkeretét pedig 20 százalékkal csökkentik az átszervezés során.

A szenátus alkalmazottainak számát 796-ról 618-ra, az intézmény gépjárműparkját és üzemanyagkeretét pedig 20 százalékkal csökkentik – jelentette be szerdán Ilie Bolojan.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!