Noha úgy tűnt, hogy csaknem két hónapos fennakadás után sikerül szerződést kötni egy új szemétszolgáltatóval, aki tisztán tartja Marosvásárhelyt és a környező településeket, ez egyelőre nem történt meg.
Kisebb munkatelepeket hoznak létre május 22-től a segesvári várban, ahol több helyen nekifognak a várfal megerősítéséhez. A polgármesteri hivatal 2,1 millió eurót nyert az épített örökségként szereplő várfal visszaépítésére és megerősítésére.
Diákoknak, egyetemistáknak és pedagógusoknak is szervez képzéseket, a nagyközönségnek pedig érdekes programokat a magyarországi Mathias Corvinus Collegium (MCC), amely több éve van jelen Erdélyben, és immár székházzal rendelkezik Székelyudvarhelyen is.
A RoAlert rendszeren keresztül figyelmeztették szombaton, a déli órákban a fenyédieket, hogy medve jár a településükön.
Viharos széllökésekre, esőre, jégesőre lehet számítani több Hargita megyei településen.
Kígyókkal, akár viperákkal is találkozhatunk, amikor a kedvező időjárást kihasználva kirándulunk, túrázunk, ezért a hegyimentők felhívják a figyelmet arra, mit tegyünk, hogy megelőzzük a bajt.
Egy 70 év körüli férfit ütöttek el csütörtökön este Hagymásbodonban.
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium újralapításakor elfoglaltuk az állásainkat, és azóta azokat nem hagytuk el, hisszük és valljuk, hogy katolikus iskola volt, van és lesz – hangoztatta Tamási Zsolt, az iskola igazgatója.
Két személy beszorult a roncsok közé, miután három gépjármű ütközött csütörtökön Szászrégen közelében.
Harmadik alkalommal indították útnak az Erdélyi mentorprogramot, amelynek részeként száznál több rutinos és kezdő cégvezető ismerkedik, osztja meg tapasztalatait egymással. A program célja megerősíteni az erdélyi magyar vállalkozói közösséget.
Harminc kisgyerek, óvodás és kisiskolás nyert Maros megyében Csodasarkot, a Miénk a város című népszerű online játékon. Az ajándékokat szerdán délután vették át Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Gimnáziumban.
Térden felül ért a fű Marosvásárhelyen a Bükkös (Făget) utcai kis parkban, a padok ülőkéjét is ellepte helyenként. De a Tudor lakótelepről is a magas, elnőtt fűre panaszkodtak a lakók.
A felgyűlt adósságok miatt 33 marosvásárhelyi lépcsőházban korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást, csaknem félezer lakrészben. A megszorító intézkedést, amely legalább ezer személyt – adósokat és jól fizetőket – érint, az elkövetkező napokban vezetik be.
Előrelépés történt Marosvásárhely tervezett körgyűrűje kapcsán, amely tehermentesítené valamelyest a városi forgalmat. Megkérdeztük, hogy mire számíthatunk a beruházás kapcsán.
Hova lehet fordulni, ha beteg, idős személy van a családban, milyen fejlesztő foglalkozások vannak gyermekeknek, mit tudnak nyújtani az állatvédők? – ezekre a kérdésekre mind választ lehet kapni szombaton, Marosvásárhely központjában.
Merész ötlete támadt pár évvel ezelőtt a segesvári városi kórház vezetőjének, aki elhatározta, hogy változtat a kórházi ételeken, étkezési szokásokon. A hétvégén az ország különböző egészségügyi intézményei mutatják be újragondolt menüiket.
Csíkszeredában legnagyobb számban a kereskedelemben keresnek munkaerőt, Székelyudvarhelyen a turisztikai, illetve vendéglátószektorban. Maros megyében számos, szakképzettséget igénylő állás vár betöltésre. Kovászna megyében is várják az álláskeresőket.
Zajlanak a beiratkozások az előkészítő osztályokba, és bár a törvény jól szabályozza, hogy ki hova írathatja gyermekét, vannak kiskapuk, amelyeket a szülők egy része ki is használ. Maros megyében 101 előkészítő osztályba várják a beiratkozásokat.