Sáncba borult egy tehergépkocsi csütörtökön este a Maros megyei Petelében. A baleset miatt akadozott a forgalom a környéken.
Tiltakozni készülnek a fogorvosok, de nem a kormány, hanem az országos fogorvosi kollégium előtt, hiszen ezen szakmai fórum döntései miatt elégedetlenek. A nemrég megjelent rendeletek értelmében ugyanis elvették tőlük többek között a prevenciót.
Kétszeresére nőtt a marosvásárhelyi VIBE Fesztivál, százezer fesztiválozót várnak a Maros-partra, ahol az eddiginél nagyobb területen, színesebb felhozatallal fogadják az ország minden szegletéből érkező fiatalokat. Vannak ingyenes programok is.
Két tűzoltóautó és egy mentő szállt ki kedden délután Gyergyóhodosra, ahol egy lakóházban tűz ütött ki.
Autó sodródott le az úttestről, és borult fel kedden délután a Kovászna megyei Nyújtódnál. A balesetben megsérült járművezetőt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Nagy a sürgés-forgás Marosvásárhelyen a szeméttárolók környékén, hiszen kedd hajnaltól újra összeszedik a háztartási hulladékot. Napok kellenek, amíg a felhalmozott szemetet begyűjtik. Ami nem ment helyiekkel, most megoldják távolabbról érkezőkkel.
Új mintával és színekkel fogadja majd a látogatókat Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában lévő egyedi Tükörterem, hiszen a feltárás során kiderült, hogy színesebb, virágosabb volt az eredeti festés, mint amit eddig láthattunk.
Ötvenhat polgármesteri hivatal kért új iskolabuszt, de első körben csak tizennyolc kap. A „szerencsések” jegyzékét a Maros megyei önkormányzati képviselők fogadták el.
Határozatot fogadott el a marosvásárhelyi önkormányzat, amelyben kimondja: ő a tulajdonosa a Bolyai utca 5. szám alatti ingatlannak, amelyre korábban a Marosszéki Közbirtokosság is igényt tartott.
A nyárádszeredai önkormányzat szinte erejét meghaladó feladatként vállalta fel az elmúlt időszakban a Bekecs Néptáncegyüttes fenntartását, ideiglenesen, amíg az országos alapok visszaosztásából lehet majd fizetéseket adni, fejleszteni, évadot tervezni.
Felháborodott marosvásárhelyiek vettek részt az önkormányzat legutóbbi ülésén, kérve, hogy a rendőrség, illetve a városvezetés tegye újra biztonságossá lakótelepüket. Kiderült ugyanis, hogy rendszeresen lovak legelésznek a házak, parkoló autók között.
Július elsejétől Marosvásárhelyről autóbusszal is ki lehet menni Vidrátszegre, a repülőtérre, és a repülővel érkezők is bebuszozhatnak a megyeközpontba. A városban is indul egy új járat, ami a Tudor lakótelepről a Víkendtelepre viszi az utasait.
Megnyitották pénteken Vármezőn a Mini Nyárád Látogatóközpontot, amelynek a legnagyobb látványossága az a tíz négyzetméteres terepasztal, amelyen Felső-Nyárádmente nevezetességeit lehet megtekinteni miniatűr változatban.
Maros megyében a nyolcadik osztályt végzettek képességfelmérő vizsgadolgozatainak kijavítása és a jegyek kifüggesztése után 592 óvást nyújtottak be. Tavaly hatszáz esetben kérdőjelezték meg a jegyek megalapozottságát.
Meglepően gyorsan szavaztak a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők a júniusi soros ülésen napirendre tűzött témákról, de még mielőtt lezárták volna a tanácskozást, az ülésvezető és az egyik tanácsos csúnyán összeveszett.
Tizedik alkalommal szervezik meg nyár végén a Vásárhelyi Forgatagot. A rendezvénysorozat beharangozóját szerdán tíz órától tartották, ahol felsoroltak tíz dolgot, amit sikerült elérniük az elmúlt években, és tíz olyat, amit idén szeretnének.
„Mi románok vagyunk, itt ezen a földön örök urak. Véget ért a zsarnokság, lejárt az etnikai terrorista RMDSZ ideje” – ilyen és hasonló szlogeneket hangoztatott Marosvásárhelyen George Simion, az AUR pártelnöke a román trikolór napján.
Bő fél éves huzavona után végre sikerült Marosvásárhely és környéke számára ideiglenes szolgáltatót találni a hulladék elszállítására, kedden szerződést is kötöttek a bukaresti és konstancai cégtársulással. A munkát öt napon belül kell megkezdjék.