
Átlagban 160 gyerek „száll fel a buszra” reggelente Sepsiszentgyörgyön
Fotó: Tuchiluș Alex
Gyerekkacaj töltötte be Sepsiszentgyörgy utcáit kedden reggel: elkezdődött az iskolákban az oktatás, ezzel együtt a Lábbusz program is. Nyárádszeredában is Lábbusszal enyhítenek a reggelente megnövekedő autós forgalmon.
2024. szeptember 10., 11:562024. szeptember 10., 11:56
2024. szeptember 10., 12:042024. szeptember 10., 12:04
Az idén harmadik születésnapját ünneplő Lábbusz program Sepsiszentgyörgyön tíz útvonalon, összesen 13 kilométeren kíséri gyalog az iskolába a gyerekeket. A Lábbusz az idei tanévben szeptember 10-én indult újra, a gyerekcsoportok egy része az Erzsébet parknál gyülekezett nyolc óra előtt egy közös fotó erejéig.
Buslig Kincső programfelelős kedden kísérőként érkezett, elmondása szerint az eddigi években legtöbb 220, de a téli hidegben is nagyjából 100 kisiskolás szánta rá magát a gyaloglásra. Abban bíznak, hogy idén tovább növelhetik a létszámot.
Reggelente legkevesebb 18, legtöbb 23 kísérőre van szükség, ez a létszámtól függ. Például
Ezen a héten a feladatot a Székely Mikó Kollégium tanárai és szülők, nagyszülők vállalták be, de szeptemberre több önkéntes is előre jelentkezett. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az egész évet le tudják fedni.
Ha nem keressük fel őket, ha nem hirdetjük, akkor kissé elakad a jelentkezés. Úgyhogy nem szabad hátradőlni, kísérőre mindig szükség van, várjuk a csapatba” – hangoztatta Buslig Kincső.
Fotó: Tuchiluș Alex
A reggel 7–8 óra közötti periódus sokaknak zsúfolt, aki viszont teheti, annak így módja nyílik aktívan hozzájárulni a gyerekek jólétéhez.
Bőven hozott magával meglepetéseket is az idei Lábbusz, újdonságnak számít például a vaskosabb matricagyűjtő-album, amelyet kiegészítettek néhány színezőoldallal. Továbbá új nyereményeket is létrehoztak, hiszen sok gyerek már a korábbi években kigyűjtötte az eddigieket: lesz névre szóló ceruzatartó és játékkisbusz, lábbuszos tolltartó és kitűző is.
Fotó: Tuchiluș Alex
„Bízunk abban, hogy ezzel is sikerül motiválni a gyerekeket. Kiemelném, hogy ezek a nyeremények nem Kínából érkeznek, hanem minőségi termékek, egy sepsiszentgyörgyi vállalkozó készíti” – szögezte le Buslig Kincső.
A Lábbusz menetrendje elérhető Sepsiszentgyörgy önkormányzatának honlapján és a program Facebook-oldalán is.
Nyárádszeredában is megnövekedett autós forgalommal és dugókkal indultak a reggelek iskolaidőben, erre keresett megoldást a helyi önkormányzat, amikor önkéntesek, szülők, tanárok és városházi alkalmazottak bevonásával három éve elindította a Lábbusz programot. Az új tanévben hatvan gyerekkel indult újra kedden a Lábbusz, Veress Tünde programfelelős a Székelyhonnak elmondta, alapvetően az elemi osztályos diákok számára kezdeményezték a programot, de aztán kisebb, óvodás gyerekek is csatlakoztak, így most vannak a csapatban óvodába és iskolába igyekvők egyaránt.
Két végállomása van a Lábbusznak, és
Több találkozási pont van, ahol a gyerekek csatlakozni tudnak az önkéntes felnőttek által vezetett csoportokhoz, hogy közösen jussanak el a Deák Farkas Általános Iskolához.
Gyalog a suliba Nyárádszeredában is
Fotó: Veress Tünde Facebook-oldala
Egy háromgyermekes édesanyától megtudtuk, hogy a gyermekek minden reggel matricákat kapnak, és van egy füzetük, amibe ezeket gyűjthetik. Minél több nap vesznek részt a Lábbusz programban, annál közelebb kerülnek az ajándékokhoz. Például tizenöt matrica kigyűjtését egy golyóstollal jutalmazzák, de lehet bögrét, esőköpenyt vagy gurulós hátizsákot is nyerni.
Az előző tanévekben végig, esőben, hóban is menetelt a Lábbusz, délutánonként viszont már mindenki egyénileg oldja meg a hazajutást, hiszen a gyerekek tanórái nem egy időben érnek véget.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!