
Fotó: Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház
Hetente három nap lehet leadni Marosvásárhelyen, a nagykórházban a lejárt, megmaradt gyógyszereket.
2024. szeptember 02., 14:502024. szeptember 02., 14:50
A Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház udvarára négy sárga tárolót helyeztek ki, ahová a kifüggesztett program szerint lehet leadni a hulladéknak minősülő lejárt vagy el nem használt gyógyszereket.
A kórház sajtószóvivője, Mariana Negoiță elmondta, hogy
Négy tárolót helyeztek ki, egyet a citosztatikus gyógyszereknek, egyet a folyékony készítményeknek, egyet a másfajta gyógyszereknek, míg a negyediket a nyomás alatt levő tárolókban levő készítményeknek. Fontos tudnivaló, hogy
A tárolók a nagykórház kapusszobája felől közelíthetőek meg a fent említett időpontokon, ami egybeesik a hivatalos beteglátogatás időpontjával.
Utólag a lejárt vagy el nem használt gyógyszereket erre szakosodott cégek szedik össze, és megsemmisítik.
Arra biztatják a lakosságot, hogy szedjék össze, és a kijelölt tárolókba dobják a gyógyszereket, semmiképp ne helyezzék a háztartási szemét közé, vagy ne kerüljön a vécébe, mert az jelentős környezetszennyezéshez vezet.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!